Apa, ha legközelebb is látunk elefántot az út szélén, etessük meg, jó? Néztél rám csillogó szemekkel a gyerekülésről. Neked a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy elefántot találtunk az út szélén. A Balaton mellett nyáron több vándorcirkusz is állomásozik, az egyik hozott magával két elefántot, te oda vagy értük, gondoltam etessük meg őket együtt.
Megjegyzés az új olvasók kedvéért: a blog bizonyos bejegyzéseit a lányomnak írom.
Előtte két nappal vettem észre az út szélén napozó jószágokat. Az állatokat két oldalról árok választotta el a közúttól, jobbra egy sátor állt, a két behemótot mindössze egy fehér madzag választotta el tőlem. Ember sehol. Jó magyaros módon azzal szórakoztattam magam, milyen lenne megbugázni az egyiket, mikorra tűnne fel valakinek, hogy madzagon sétáltatok egy elefántot a Balaton partján. Milyen vicces lenne kikötni a halsütőnél a biciklitárolóra, esetleg kérni neki is egy házmestert a parti kricsmiben. Míg ezen röhögtem megjelent az állatok gazdája, egy valószínűtlenül barna, elképesztően koszos és morcos ember formájában. Összeszedtem minden bátorságom.
-Elnézést, tudna segíteni? Semmi válasz. Könnten sie mir bitte helfen? Arcizma sem rezdült. Could you help me please? Erre felemelte a botját és elhessegette a lábáról a legyeket. Mivel más nyelven nem beszélek (mint az Üvegtigrisben: ne beszélj spanyolul. Miért? Mert nem tudsz) maradt a mutogatás. Némi gondolkodás után a következőket hoztam össze:
- Először integettem, rámfigyelt.
- Majd magamra mutattam, még mindig figyelt.
- Elkezdtem mutogatni, hogy ringatok egy gyereket, mint Dunga egy VB-n a gólja után
- Egyik kezemet behajlítva hagytam, mint ha a gyerek ott feküdne, rámutattam, majd az elefántra
- Aztán mutattam a kifeszített kézfejem tenyérrel felfelé
- Végül kellően viccesen eljátszottam, hogy kieszem a kaját a saját tenyeremből
- Majd diadalmas arckifejezéssel az elefántra mutattam.
Nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen jól megtaláltam a szükséges kommunikációs formát. A fazon is jól szórakozhatott a hülye magyaron, mert addigra leült a sátor árnyékába és onnan figyelt egy félig tele Fanta mellől, de nem mondott semmit. Befejeztem a mutogatást és vártam, hogy na, mondj már valamit, ez meg csak ült az árnyékban és kiröhögött. Majd részemről jött az értetlen arckifejezés és mindkét váll megemelése, ami jellemzően azt jelenti, mondjál már valamit végre. Eltelt így pár másodperc, néztük egymást, mint a főiskolán néztek rám egy szóbeli vizsgán, amikor a tétel címén kívül fogalmam sem volt, mit lehetne még elmondani, de azért összehordtam valami marhaságot, majd csak a kettesre vártam. Patthelyzet.
Már majdnem elkotródtam szégyenemben, amikor megfordultam és szerencsémre egy kedves anyuka jelent meg a kislányával együtt. Hoztak almát, répát és kenyeret, amire az idegen úgy pattant fel mint a gumírozott nikkelbolha és emelte fel nekik készségesen a korlátként szuperáló fehér madzagot. Körbenéztem, észrevettem az autójukat, magyar rajta a rendszám, bingó, velük tudok beszélni.
Sikerült is, a hölgy elárulta, hogy emberünk indiai, csak egy ottani nyelvjárást beszél és olaszt egy kicsit, de ha hozunk kaját az elefántnak, bárkit odaenged a közelébe. Kérdésemre, hogy mit hozzunk felvilágosított az elefánt által kívánt paleo menüből. Király, level completed, highscore!
Másnap vásároltunk két kiló szeletelt kenyeret, három kiló almát és ugyanennyi sárgarépát, két nagy szatyorral és egy megilletődött gyerekkel szálltam szembe a mogorva indiaival. A kezed láttam erősen fogni – nem tudtam, hogy az elefántok felé, vagy felőlük kezdesz el rohanni, ha egyáltalán. Határozott léptekkel tartottam a fehér madzag felé, amin most feltett szándékomban állt átjutni. Megálltunk a kötél előtt, indiai az árnyékban. Mutattam, mennék befelé. Mogorván int, felejtsd el, kisköcsög. Elvigyorodtam, felemeltem a Match-os szatyrot, tele zöldséggel, mire az indiai köpött egyet, de hirtelen ott termett előttünk és egy intéssel beljebb invitált minket.
Leguggoltam hozzád, felnéztem, mire ott tornyosult előttem két irtózatosan nagy elefánt. Ezek barátságosak ugyan, de hozzám képest is hatalmasak, nem hogy hozzád képest, aki olyan 95 centi magas lehetett, ezek pedig alsó hangon négyszer ekkorák. Az indiai integetett, gyertek közelebb nyugodtan, én úgy voltam vele, nem oda Buda, mégiscsak gyerekkel vagyok, király, hogy kötélen belülre kerültem, de nem eszik olyan forrón azt a kását. Nagyon élvezted az állatok látványát, de enni nem mertél adni nekik. Vicces volt, amikor odaadtam neked egy szelet kenyeret, hogy kínáld meg vele az elefántot – nem is tudtam, hogy ezeknek ilyen nedves az ormányuk – mire nevetve elkezdted falni a kenyeret az elefánttal együtt.
A szatyrok kiürültek, én megkönnyebbültem, te meguntad, nem volt más hátra, mint az elköszönés. Összeszedtem minden olasz tudásomat, karomon veled mélyen az idomár szemébe néztem és csak ennyit mondtam: Grazie.
Ő biccentett egyet és szó nélkül visszaült az árnyékba a Fantája mellé. Jövőre, veled, ugyanitt.
Utolsó kommentek