Apa születik

2010-ben meghoztam életem legfontosabb döntését. Ez arról szól, hogyan viselem a következményeit. A blogot a gyermekeimnek írom, majd egyszer megmutatjuk nekik.

E-mail

Ha megmondanád a magadét, vagy van egy jó tipped: apaleszek @ freemail.hu

Utolsó kommentek

  • Lady Scarlett: @kacsa.: Maximálisan egyetértek a hozzászólásoddal. (2017.01.20. 03:52) Születésnapok
  • Lady Scarlett: @Pic: Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Az egyszerűbb sok esetben több. (2017.01.20. 03:50) Születésnapok
  • Bryan Beersworth: @Hizdahr zo Loraq: Ettől aztán ne, lesznek ennél cifrább sztorik is, mindig az a lényeg, hogy tudj... (2017.01.19. 14:50) Születésnapok
  • kacsa.: @sony: Lehet, azóta változott a világ, de nekem soha nem szerveztek a szüleim születésnapi zsúrt, ... (2017.01.19. 14:23) Születésnapok
  • neduddgi99: @Kovácsné: Tökéletesen igazad van, érdemes megnézni az "Aranyélet" első évadád, az tökéletes korra... (2017.01.19. 14:16) Születésnapok
  • Utolsó 20

Blogoló maraton és az utolsó nyaralás hármasban

2015.10.11. 23:01 Bryan Beersworth

Ma volt Budapesten a SPAR maraton, bár azt (még) nem futottam le, de maratoni hosszúságú írásra készülök ma este: elmaradtam a blogolással és igyekszem behozni a lemaradást, a Broncos – Raiders meccs nem ígérkezik túl izgalmasnak. Több részletben írom le nektek és magunknak, mi történt az elmúlt időszakban, öt részre készüljetek: az utolsó közös nyaralás, hogyan éltem meg a második terhességet, milyen volt a szülés és hogy milyenek az első napok, illetve egy pillanatfelvételre: így élünk mi fiam, a Te születésedkor. Kezdetnek lássuk, hogy telt az utolsó nyár hármasban.

Nehezen veszem rá magam a blogolásra, nem tudom miért. Az első terhességnél izgatott voltam, nem tudtam, mi következik, írtam és írtam mindent. Most más, nyugodtabb vagyok, talán túlzottan, helyenként már-már talán egykedvűen. Amikor Lilit vártuk sokkal lelkesebb voltam. Néha az is eszembe jut talán azért, mert akkor lányt vártunk, most pedig fiam lesz és mégsem helyénvaló a nagy-nagy lelkesedés. Talán hülyeség, talán nem, franc sem tudja, de mivel ez az időszak már mögöttünk van, változtatni nem tudok rajta, majd egyszer talán rádöbbenek, mi történt velem és miért volt minden teljesen más érzelmileg. Is.

De a lényeg, valahol ott hagytam abba, hogy lediplomáztam. Annak rendje és módja szerint persze nem ünnepeltem meg, aznap este már vidékre utaztam, másnap dolgozni kellett. C június végén elköszönt a munkahelyétől, a változatosság kedvéért ide sem mehet vissza két-három év múlva. A munkát ezután egész nyáron nem vittem túlzásba, ez a szép a vállalkozósdiban – nincs szabadságod, de ha ügyes vagy, annyi van, amennyit anyagilag megengedhetsz magadnak. Aztán mégis úgy telt el a július, hogy igazából nem csináltunk semmit, még nagy kirándulásokat sem tettünk, strandon is csak egyszer-kétszer voltunk. Úgy teltek a napok egymás után, Lili oviban volt, szenvedtünk a hőségtől és túlélésre játszottunk, várva az augusztusi nyaralást.

Pár napot voltam külföldön, de már számoltam vissza a napokat, mikor utazunk a Balatonra, ahová már ötödik éve megyünk augusztusban. A környéket imádom, mindig örömmel megyek vissza oda, eszem a hekket, a palacsintát, a lángost, iszom a fröccsöt ugyanabban a büfében ahol már évek óta és nekem jól is van ez így. De ez a nyaralás mégis más volt kicsit – Lili már „nagy” emiatt vele sokkal könnyebb: saját szobája volt, időben lefeküdt, nem kellett pelenkázni, elfoglalta magát, imádta a vizet és rém okosan, értelmesen viselkedett végig. Emiatt nagyon hálás voltam neki, mivel jelentős részben nekem kellett foglalkozni vele, ugyanis C-re alig számíthattunk.

Sosem voltam terhes, a tudomány jelenlegi állása szerint nem is leszek soha. Emiatt nem tudom, mit élnek át a nők csak azt tudom, nekünk mit kell elviselnünk közben. C szenvedett, nyűglődött és nála ez jellemzően veszekedésben, idegeskedésben jelenik meg. Egy nagyszerű nyaralóban voltunk, klímával, medencével, minden földi jóval, de ő szenvedő arccal töltötte az első hetet a kanapén, ahonnan el sem akart jönni, mert kint meleg van, és „lent van a gyerek” és „most rosszul vagyok” és „úgy érzem, mindjárt kiesik belőlem” és társaik. Tény, az első héten negyven fok volt. Az is, hogy a második héten pedig 18 és az is, hogy az utolsó meleg napok egyikén Budapestre kellett jönnünk, mert már nem is emlékszem pontosan miért, de sürgősen nőgyógyászhoz kellett menni, aki természetesen a maga nyugodt modorában küldött haza bennünket, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nem tudtunk közösen kirándulni, összebújni vagy egy jót sétálni, mert már nagyon terhes volt. Az első hét, amikor kánikula volt nagyon nehéz lehetett neki, de nekünk is: mi pancsoltunk a medencében órákon keresztül, miközben ő sápadtan a házból sem mozdult ki… Nem így képzelem el álmaim nyaralását. De nagy veszekedések sem voltak, összességében nyugalomban és jó hangulatban telt a balatoni két hét, ahol Lilivel azért voltak közös élményeink.

Mert lányom, most hozzád fordulok, veled rengeteget bicikliztünk, sétáltunk, kirándultunk. Feltettem hátulra a gyerekülést, beletettelek és volt, hogy hatvan kilométert is mentünk egy nap. Fel a hegyre, le a völgybe, én majd’ megszakadtam helyenként, te pedig csak vigyorogtál hátul. Jártunk patakban, tóparton, néztünk kacsákat, játszótereztünk sokat és hiszed vagy nem, de táncoltunk együtt egy teli étterem szeme láttára.

Esténként szépen elaludtál, miután bekapcsoltad magadnak tableten az éjszakai fényt, ami egy letöltött alkalmazás volt az eszközön. Engedtük, hogy kicsit később aludj el, most nem ragaszkodtunk a nyolc óra, fél kilenchez mint egyébként, cserébe azt kértük, hogy reggel nyolcig csend legyen. 60-70%-ban így is volt. Apa több bort ivott meg mint egész évben összesen, tíz estén keresztül minden este ittam legalább egy-két fröccsöt, olyan is volt, hogy többet is – soha máskor nem iszom ennyit, azt hiszem, jövő nyárig sem fogok.

A búcsúvacsorán élőzene volt, egy bácsi játszott gitáron és énekelt is mellé, nagyon ügyes volt. Neked nagyon tetszett és odamentél elé táncolni majd – mivel ugyan csak a négy fal között is, de szoktunk együtt táncolni – felkértél engem is, hogy jöjjek, majd beindult a bugi: forogtál, pörögtél és a kis szoknyádban fülig érő szájjal táncoltál apával a kellemesen meleg balatoni estében. Hogy minket nézett-e a fél étterem? Nem tudom, én csak rád figyeltem, te kis csipasz.

Visszaolvasva ezt elég vacak egy bejegyzés lett, kicsit izzadtság szagú, de most ennyire telt, nem tudok jobbat. A holnapi izgalmasabb lesz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://apaszuletik.blog.hu/api/trackback/id/tr657959716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.