Apa születik

2010-ben meghoztam életem legfontosabb döntését. Ez arról szól, hogyan viselem a következményeit. A blogot a gyermekeimnek írom, majd egyszer megmutatjuk nekik.

E-mail

Ha megmondanád a magadét, vagy van egy jó tipped: apaleszek @ freemail.hu

Utolsó kommentek

  • Lady Scarlett: @kacsa.: Maximálisan egyetértek a hozzászólásoddal. (2017.01.20. 03:52) Születésnapok
  • Lady Scarlett: @Pic: Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Az egyszerűbb sok esetben több. (2017.01.20. 03:50) Születésnapok
  • Bryan Beersworth: @Hizdahr zo Loraq: Ettől aztán ne, lesznek ennél cifrább sztorik is, mindig az a lényeg, hogy tudj... (2017.01.19. 14:50) Születésnapok
  • kacsa.: @sony: Lehet, azóta változott a világ, de nekem soha nem szerveztek a szüleim születésnapi zsúrt, ... (2017.01.19. 14:23) Születésnapok
  • neduddgi99: @Kovácsné: Tökéletesen igazad van, érdemes megnézni az "Aranyélet" első évadád, az tökéletes korra... (2017.01.19. 14:16) Születésnapok
  • Utolsó 20

A második terhesség

2015.10.15. 00:07 Bryan Beersworth

Január 28-án egy vidéki megyeszékhelyen ébredtem reggel fél nyolc körül. Édesanyád 7 óra 26-kor küldött egy e-mailt, a tárgya csak ennyi volt: „szép jó reggelt. :)”. A levélben nem volt más, mint a terhességi teszt, ami két csíkkal félreérthetetlenül jelezte, megfogantál. Nem tartott sokáig ez sem, november végén kezdtük, volt két hét kihagyás és január elején megkezdted földi életed. Pár hétre rá az is kiderült, fiút várunk és szeptember végén megszülettél, de most az lesz az érdekes, ami a kettő között történt.

Tudod, az van, hogy az elsőkre mindig emlékszünk, mert olyan történik velünk, ami korábban soha. Új utakon járunk., tanulunk, felfedezünk. Emlékszem az első napra az általános iskolában, milyen volt, mikor először csókolóztam, mikor először randiztam édesanyáddal. De a második alkalmakra nem. Nem (csak) azért mert feledékeny vagyok, de fogalmam sincs, mit csináltam anno szeptember másodikán és milyen volt a második csók. Mert a helyzet az, hogy általában az elsők belénk égnek, másodjára pedig mindig azokhoz viszonyítunk. Az elsők lesznek a viszonyítási pontok, mit csinálunk most másként, mert már van tapasztalatunk, azokon az utakon egyszer már jártunk.

A dolog ott kezd izgalmassá válni mikor rájössz, hogy az összehasonlítás teljesen felesleges. Mert ez nem az iskola, hogy szeptember másodika nagyjából ugyanolyan. Hogy ugyan emlékszel, mi volt először, de most mégis minden más. Nem csak azért, mert itt egy új emberről van szó, történetesen rólad, hanem azért is, mert itt is ugyanúgy van lehetőség a tanulásra, a felfedezésre és attól, hogy egyszer végigcsináltál egy terhességet és az első négy és fél évet, nem garantálja senki sem, hogy nem fogsz új utakon járni. Nekem meg kellett tanulni azt menet közben, hogy ne az első terhességhez viszonyítsak, hanem adjam meg magamnak, magunknak azt az élményt, hogy itt valami teljesen új jön. Nem fogom azt írni, hogy milyen vagy a nővéredhez képest. Hogy miben vagy más, vagy hozzá képest hogyan és miként. Mert egy más ember vagy és így van ez jól.

Amikor azon a hideg téli reggelen a levelet elolvastam visszadőltem az ágyra. Mit dőltem, rogytam. Mint egy zsák. Örömet éreztem, majd ürességet. Tanácstalanságot, nyugalmat, izgultam, kétségbeestem, féltem, volt ott minden alig pár perc alatt. Összezavarodtam és ez még most is így van. Nem vártalak ilyen korán, örültem, de el nem tudtam képzelni, hogy ilyen gyorsan ez történjen. Ugyanez lesz majd a születésedkor is, de erről majd később. Egy dolog hogy akarsz valamit és egy másik, mikor megtörténik. A kettő gyakran nem ugyanaz. Sohasem láttam magam kétgyerekes apaként. Jól döntöttünk, mikor úgy határoztunk, akarunk téged, de ettől még szoknom kellett – és kell - a gondolatot és felépíteni egy új életet. Igazság szerint akkor megijedtem, és ha őszinte vagyok, márpedig másként nem érdemes, akkor ez most is így van.

Ebben a családban senkit nem szokott érdekelni velem mi van. Az valahogy adottság, hogy én rendben vagyok, dolgozom, pénzt keresek és csinálom, amit kell. Ha a nővéred beteg hívogatnak, mi van vele. Ha anyával van valami eljönnek, meglátogatják, segítik, ha nem maguktól, én noszogatom őket a háttérből, de hogy velem mi van, az általában senkit sem érdekel. Én vagyok a férfi, húzzam az igát, legyek sikeres a munkámban, de érjek haza időben, hogy itthon is elvégezzem, amit kell, legyek jó apa, foglalkozzak a gyerekemmel és legyek mindig ápolt, borotvált, nézzek is ki valahogy, de na nehogy már, arra annyi időt ne akarjak fordítani, mert nekem családom van, mit képzelek én. Legyek támasza a családomnak, a kőszikla, amire mindenki építheti a várát. Legyek odaadó és türelmes, szerény és erős, a tigris, aki békésen sétál a nő mellett. Úgyhogy hiszed, vagy nem, de január óta cipelem magammal azt, hogy össze vagyok zavarodva, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj, hogy nyomaszt a felelősség, és hogy félek a jövőtől. Senki nem ült le mellém és kérdezte meg barátságosan, hogy na, mondd, mi van veled, fura vagy. Ha elmondom, mi bajom van, anyádtól megkapom, mit hisztizek. Úgyhogy inkább csendben maradok és tettetem, hogy minden rendben van velem. Abban elég jó vagyok.

Ha most visszagondolok, a várandósságról a kettősség jut eszembe. Egyrészt nagyon nyugodt volt, másrészt rendkívül zaklatott. Nyugodt, mert rendben fejlődtél, gyorsan kiderült, fiú leszel, honnan én láttam, nem volt az égvilágon semmi aggodalomra okot adó dolog, amit kellett megvettük, pl. olyan babakocsit kaptál, amit nem engedhettünk meg magunknak korábban, időben készen lett minden, és így tovább. De mégis zaklatott volt, mert anyádon végig azt éreztem, hogy azt keresi, hol lehet a baj: először attól félt, soká fogansz meg. Aztán attól, nehogy elvetéljen. Aztán attól, meglegyen mindened. Aztán attól, nehogy koraszülött legyél és így tovább. Heteket töltöttünk úgy, hogy ő rosszul volt, hogy fájt a feje, hogy hányingere volt. Ő nem tudta este megfürdetni a tesódat, mert nem tudott lehajolni, neki csak adott kaják kellettek, esték teltek el úgy, hogy ült a kanapén szörnyű arckifejezéssel és nem lehetett vele mit kezdeni. Ezt nagyon nehezen viseltem, pont azért, amin én mentem keresztül. Úgy érezte, vele foglalkozni kell mert elvárja, mindenben a bajt érzi, holott összességében tökre rendben vagyunk – nem voltak anyagi, egészségügyi gondjaink, egy igazi, rózsaködös kilenc hónap lehetett volna, de nem volt az.

Jó fej volt az ultrahangos doki, a nőgyógyász amikor először látott úgy szólított, Kispajtás. Na nézzük, hol van a Kispajtás? Sajnos az első pár alkalomra nem tudtam elmenni mert vidéken voltam de a végén már ott voltam én is és fogtam anyád kezét. Az Istenhegyi klinikán voltunk a külön ultrahangon és a genetikai vizsgálatokon, már van parkolója és nagyon kulturált hely lett, megvannak a DVD-k rólad még az anyaméhből, majd egyszer megmutatom hogy néztél ki akkor. Most nem voltak túl nagy kalandjaink, viszont ennek köszönhetően egy tök szép gyerekszobába jöttél haza. Nem fizettünk nagy összeget semmiért, de a nővérednek emeletes ágya lett, neked szép fehér kiságyad, berendeztük a gyerekszobát, rendben van a nappali, ki van festve, tapétázva a lakás, szóval nem disznóólba jöttél haza.

Most azt hiszem, rövid idő múlva, legfeljebb pár év elteltével ez az egész megszépül majd. Már csak mosolyogni fogunk azon, hogy milyen rosszul volt és milyen szenvedős volt néha és inkább csak az marad majd meg, hogy most hála az égnek nem halt meg senki, nem került kórházba senki és született két szép, egészséges gyerekünk.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://apaszuletik.blog.hu/api/trackback/id/tr57969458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mackofej 2015.10.16. 20:35:34

Gratulálok! És mindenkinek jó egészséget kívánok! (Most ide valami vicceset kellene még írni, de nem megy... )