Apa születik

2010-ben meghoztam életem legfontosabb döntését. Ez arról szól, hogyan viselem a következményeit. A blogot a gyermekeimnek írom, majd egyszer megmutatjuk nekik.

E-mail

Ha megmondanád a magadét, vagy van egy jó tipped: apaleszek @ freemail.hu

Utolsó kommentek

  • Lady Scarlett: @kacsa.: Maximálisan egyetértek a hozzászólásoddal. (2017.01.20. 03:52) Születésnapok
  • Lady Scarlett: @Pic: Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Az egyszerűbb sok esetben több. (2017.01.20. 03:50) Születésnapok
  • Bryan Beersworth: @Hizdahr zo Loraq: Ettől aztán ne, lesznek ennél cifrább sztorik is, mindig az a lényeg, hogy tudj... (2017.01.19. 14:50) Születésnapok
  • kacsa.: @sony: Lehet, azóta változott a világ, de nekem soha nem szerveztek a szüleim születésnapi zsúrt, ... (2017.01.19. 14:23) Születésnapok
  • neduddgi99: @Kovácsné: Tökéletesen igazad van, érdemes megnézni az "Aranyélet" első évadád, az tökéletes korra... (2017.01.19. 14:16) Születésnapok
  • Utolsó 20

2016

2017.01.03. 00:19 Bryan Beersworth

Év végén szoktak számot vetni, én most év elején fogok – leírom nektek gyermekeim, milyen volt az idei évünk. Kicsit visszanézünk, helyenként szomorkodunk, sokat nevetünk, utazunk, de a végén egymásnak örülünk. Ez volt nekünk 2016. Érdektelen és hosszú volna leírni az egész évünket. Úgyhogy nézzünk néhány pillanatot, ami emlékezetes marad ebből az évből. A fiú 1, a kislány 5, mi 33, bölcsőde, óvoda, bolondokháza.

A rák alattomos betegség, szívből kívánom, hogy amikor majd ezt olvassátok, már legyen rá ellenszer. Most nincs. Egészen 2016 év elejéig elkerülte a családunkat, idén azonban háromszor is lecsapott. Durván. Apám, nagyapám és keresztapám egyaránt ezzel a betegséggel küzd, egyik jobban, a másik kevésbé, a harmadik pedig sajnos már elveszítette ezt a harcot. Egy családi jóbarátunkat is ez vitte el év elején, sajnos tavasszal többet voltunk temetőben mint szerettünk volna.

Apám gégéjéről távolítottak el egy daganatot, a műtét sikerült, de ki tudja, mi lesz ebből. Ott voltam a műtét után mellette a kórházban úgy, hogy előtte két évig nem is beszéltünk – egyszerűen nem tudom kezelni ezt a kapcsolatot. Azt akarom, hogy Ti sose érezzetek ilyet. Nem tudom mikor, hogyan és mit reagáljak. Nem tudom, akarom-e őt és ezt az egészet, vagy sem, borzasztóan haragszom rá, de mégis, úgy érzem, fiúként kötelességem a segítség. Aztán egyszer szeretném, hogy jobb legyen, másszor elmenekülnék, harmadjára elküldeném a bús picsába. Másszor átkarolnám, majd azt mondanám neki, hogy hagyd, öreg, felejtsük el, mi volt, nézzünk előre, aztán inkább becsukom a szemem és nem is látom, mi van, én itt sem vagyok, hagyjatok békén – kavargó érzések, bizonytalanság és maró fájdalom ez az egész nekem. De a démonjaink elől nem lehet elmenekülni. Az ember vagy szembenéz velük, vagy felemésztik és én most úgy döntöttem, szembenézek velük. De ez majd 2017 témája lesz, egyelőre ott tartunk, hogy levették a daganatot a gégéjéről. Én hívtam fel az orvost, mert az új felesége nem volt képes rá. Karácsonykor elmentem hozzá. 60 éves, de hetvennek néz ki. Nincs foga, haja alig, ráncos, megereszkedett, sápadt, ráncos a bőre és depressziós. Szakadt, kinyúlt mackóban jár, nem tud beszélni, csak ha a torkába épített műanyag vackot, a kanült befogja. Munkaképtelen, lecsúszott és kétségbeesett. A több évtizednyi és hektónyi alkohol megtette hatását, az én egykor értelmes, logikusan gondolkodó és erős apám helyett valaki más ült velem szemben. Haragszom rá, hogy eldobott bennünket és az alkoholt választotta, de ezt sosem kívántam neki. Most sem. Vittem neki fényképet rólatok, ha már nem látott titeket idén. Megegyeztünk, jövőre máshogy lesz. De nem tudom, én akarom-e. Nem tudom, van-e értelme. A racionális, logikusan gondolkodó apátok egy tanácstalan, óvodás kisgyereknek érzi magát, aki szeretne az anyja szoknyája mögé bújni, ha tehetné, de tudja, nem lehet. Mert már nem óvodás, már nem kisfiú és már ő is apa. Nem tudom, akarom-e hogy így lássátok őt, mivel teszek jobbat – tele vagyok kérdésekkel, nem is aludtam mielőtt hozzá mentem, egész éjjel forgolódtam. Idén majd tisztábban látunk. Remélem.

A mama története sem vidámabb. Ő anya nagymamája, ő nevelte 9 éves koráig. Anya családja is eléggé elbaszott, erről már írtam. A mama egy életvidám, láncdohányos, félig vak öreglány volt, haláli dumával, és kellemes egyéniséggel. De az idő vasfoga őt is megette. Miután eltemette a saját lányát, a nagymamátokat, miután a veje, akit felnevelt és elindított kisemmizte, összezuhant. Egy ideig még tartotta magát, majd elkezdte azt gondolni, hogy őt mindenki bántja, mindenki át akarja verni. Velünk az élen. De mi vagyunk, voltunk azok, akik segítettek neki, és akik a legközelebb voltak hozzá, rajtunk csattant a legtöbbet az ostor. Az idei év nem csak odakint, a szobában is fagyosan indult. A január 1-jén szokásos lencsét megfőzte, (amit anyád válogatott szét) nála ettünk (ahol anyád terített és takarított) jó képet vágtunk az egészhez, majd elköszöntünk. Nem láttam soha többet.

Fiam, a Te születésedről még nem írtam bővebben, de egy rémálom volt. Másfél órát álltam egy szürke ajtó előtt és nem tudtam, anyád kijön-e onnan, és ha igen, milyen állapotban. Tucatnyi alkalommal szúrtak tűt a gerincébe, elaltatták, felvágták, varrták, úgy jött haza, hogy a combjára szíjazott zacskóba vizelt egy csövön keresztül. Megalázottnak, gyengének és kiszolgáltatottnak érezte magát, nagyon sajnáltam, de tudtam, meg fog gyógyulni. A teje hamar elment, három hónap után tápszert ettél, a mama volt olyan jóindulatú, hogy meggyanúsította anyádat, aki, idézem, „azért apasztotta el a tejét, hogy szórakozni tudjon menni”. Mindenről és annak az ellenkezőjéről is anyád tehetett, aki korántsem makulátlan, de azt nem tudtam elviselni, amikor a születésed után felmentünk hozzá Lilkóval, és a gyerek füle hallatán a közben kórházban fekvő feleségemet kezdte el szapulni. Én nem vagyok veszekedős típus. Úgy működöm, hogy ha valaki olyat tesz, ami nekem nem tetszik, nem csapom be az ajtót, nem balhézok, csinálok műsort, csak egyszerűen eljövök. Becsukom az ajtót és nem jövök még egyszer. Itt is ezt tettem, azután, hogy – visszatöröltem, nem sorolom fel, mit tettünk, nem fogok magyarázkodni. Az lett a történet vége, hogy mi vagyunk a rosszak, a hazugok, amit tettünk már nem számít, eredendően bűnösek vagyunk.

Ezt nem beszéltük ki január 1-jén. Jó képet vágtam az ételhez, elköszöntem, eljöttem. Mama márciusban elesett, kórházba került, ott állt meg a szíve, pont a születésnapomon. Hibásnak érzem magam, nem szabadott volna így történnie. Talán engednem kellett volna, meghunyászkodni, kibékülni, én nem tettem neki semmi rosszat, mégis ő volt az idősebb. Késő bánat.

Lányom, te nagyon megsirattad, remélem, emlékezni fogsz rá később is. Az maradjon meg az emlékeidben és a szívedben, hogy nagyon szeretett benneteket. Alig látott, de amikor meglátogatott a kórházban koppant a szemüvege az üvegen, mert nem csak nézni, látni is akart. Hogy amíg nála aludtál, ott ült az ágyad mellett, le ne ess onnan, hogy mindig volt nála valami finomság neked, párizsi, joghurt, hogy a régi ágy mögött ott volt a doboz tele a játékaiddal, hogy olyan, de olyan meleg hangon tudott hozzád szólni, amire csak az képes, aki tényleg nagyon szeret. Te voltál az, akit a legtöbbet látott a három dédunokája közül (fiam, veled négy, de téged sajnos fél évig sem láthatott) és téged szeretett a legjobban. Nála rajzoltál, ültél a sámlin, nevettél, másztál, totyogtál, jártál, dumáltál, ittál teát és elhalmozott puszikkal és a szeretetével. Nála játszottuk azt az ajtóban, hogy beköszöntél, mintha otthon hagytad volna apát és egyedül jössz át. Csak nála, és az ő teáját ittad meg sokáig. Feltétel nélkül és őszintén szeretett, a gyötrelmes utolsó éveiben te voltál a fény az életében, a fáklya, amiért érdemes aznap is felkelni. Boldogságot hoztál egy idős, meggyötört nő életébe, melegséget, szeretetet és reményt, hogy a világ nem olyan sötét, és gonosz, mint amit ő megtapasztalt. Emlékezzünk erre.

Mert 2016 szép emlékeket is adott ám. Édesanyátokkal elutaztunk pár napra Olaszországba, gyönyörű helyeken jártunk, együtt repültünk, várost néztünk, tó partján ültünk, ettünk, ittunk és jártunk ott, ahol Padmé hercegnő és Anakin Skywalker összeházasodnak a Star Warsban! Bizony, abban a villában, fantasztikusan szép volt, az idei év egyik fénypontja. Voltunk együtt (fiam, nélküled, de ígérem, sok olyan program lesz  még, ahol te is ott leszel) Ausztriában a Familyparkban, ami fantasztikus volt, gyönyörű, napos őszi idő volt, tömeg nem, a határ melletti park nem csak gyermekek, hanem anyátok sikolyától is hangos volt – felvettem videóra, ahogy az öt éveseknek is uncsi körhintán sikítozik vigyorogva. Mindenre felültünk, mindent kipróbáltunk, és lányom, bebizonyítottad, hogy veled bárhová el lehet menni. Jó volt ott együtt. Én jártam a foci EB-n Franciaországban, Bajnokok Ligája meccsen Spanyolországban, Európa Liga meccsen Bécsben, Debrecenben, ahol bajnok lett a Fradi. Bő egy hónapot voltuk a Balatonon, megismerkedtünk remek emberekkel, jártunk hajnalban piacon Veszprémben, ami tök nagy élmény volt, ettünk, ittunk, fürödtünk, elvert minket a jég és együtt néztük, ahogy fiam, Te felülsz, mászol, majd felállsz és jársz. Cégtulajdonos lettem és anyagilag, szakmailag életem legjobb, ám legfárasztóbb évét zártam. Nevetve nyelvvizsgáztam le. Teljesen kikészültem decemberre, de kipihentem magam. Még mindig szeretem édesanyátokat, és a házasságunk bár nem mindig békés, de erős és stabil, ahogyan reményeim szerint az életünk is az. Nyugodtan, biztos anyagi helyzetben élünk. Mindenki egészséges, szépen fejlődtök, járjuk az utunkat, egyre inkább azokkal, akikkel mi szeretnénk. Nem ragaszkodunk azokhoz, akik hozzánk nem ragaszkodnak és ez egy felszabadító érzés. Köttettek új barátságok, emberek jöttek és mentek, felemeltem 120 kilót, futottam városban és hegyen egyaránt, alig volt olyan megyéje az országnak, ahol ne jártam volna, anyátok lassan ugyan, de kezdi maga mögött hagyni az elmúlt szűk tíz év nyűgjeit és le fogja tenni azokat a súlyokat, amiket évek óta cipel. 2016 vett is el, de adott is.

Fiam, megkóstoltad a bölcsődét és úgy látom, tetszik neked. Lányom, Te balettoztál egy évet, az év végi záró gálán én konferálhattalak fel és a végén együtt hajoltunk meg. Gyönyörű voltál, kecses, bájos és nagyon, de nagyon lelkiismeretesen készültél rá. Kilenc hónapon keresztül hétről hétre gyakoroltál. Amikor megláttalak szép hajjal és tütüvel kicsit könnyeztem. A baba, a csepp kislány cseperedik és napról napra szebb, okosabb és tudatosabb is – néha csak nézlek és csodállak. A hosszú, közel három órás gála végén egy vacsora erejéig együtt voltunk jó sokan, nekem mindig ez az események, ünnepek fénypontja: amikor együtt vagyunk.

És év végére ez is megadatott. Anya testvére öt évig élt egy másik földrészen és most ősszel hazajött az unokatesótokkal, aki lányom, Veled egyidős. Itt volt nálunk, öt év után először. Karácsonykor itthon volt a testvérem, aki szintúgy külföldön él és édesanyámmal együtt nálunk töltötték a szentestét. Három év után először. Nyolcan voltunk, amikor Jézuska meghozta az ajándékokat és a csillogó szemű gyerekek a csengő hangjára kijöttek a szobából. Lányom, előző este alig tudtál elaludni, annyira vártad a varázst, amiért édesanyád tett a legtöbbet, ezt ne felejtsük el, és még sokszor köszönjük meg neki. Fiam, Te jól viselkedtél, akkor és annyit aludtál, amennyit kellett – most ezzel tetted a legjobbat magadnak, és nekünk is. Mindenkit láttunk és mindenkivel találkoztunk, köszöntöttük egymást, aki fontos nekünk. Meglátogattuk papát Kőtelken, aki bár betegséggel küzd, de nem hajlandó tudomást venni róla. A testvéremmel együtt ott ültünk apámnál és felköszöntöttük a születésnapján. Láttam egy kis örömet a szemében. Á és T remek vacsorát adott a csodálatos új lakásukban. Jártak nálunk a keresztszüleitek, vacsoráztunk velük és megegyeztünk, hogy jövőre csinálunk közös hétvégéket. Sokat, de sokat voltunk együtt, békében, nyugalomban (relatíve, két gyerekkel télen a panelben) és boldogan, karácsonykor még egy kis hó is esett.

Többek lettünk idén mind a négyen. Mindenki másban, abban, amiben kellett, vagy amiben örömét lelte. De együtt vagyunk, és jól, egészségesen vagyunk együtt, és ez a legfontosabb, amit 2016-ról el tudok mondani. Sokszor nehéz, strapás az élet veletek, de a legnyűgösebb időszakokban is tudom, hogy ez a legjobb hely, ahol lehetek és Ti vagytok a legjobb emberek, akikkel élhetek. Azt kívánom magunknak, hogy jövő ilyenkor se gondoljuk ezt másként.

Minden másra ott a Mastercard.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://apaszuletik.blog.hu/api/trackback/id/tr8112092735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.