Amikor C tavaly augusztusban hajnali hétkor az ágy szélén pucéran ülve közölte, nem hiszi el, hogy szuperspermáim vannak, kiderült, gyerekem lesz. Fogalmam sem volt, mi következik, mit kell majd tennem. Az első cél a hat hetes vizsgálat volt, vártam, majd ott megmondják, mit kell tennem. Nem így történt. Aztán cél volt a nyolc hetes, majd a 12 hetes vizsgálat, vártam, valaki megfogja majd a kezünket, és elmondja, mi vár ránk, és mi fog majd történni. Senki sem mondta meg. Ma már tudom: így kellett történnie.
Úgy gondoltam az első perctől kezdve, hogy ez a következő lépcsőfok. Az ember megszületik, kijárja az iskoláit, elmegy dolgozni, szerelmes lesz, megdugja az első nőjét, szakít, rájön, nem lehet minden nőt megdugni, megint szerelmes lesz, megházasodik, és gyereket nevel. Ez az élet rendje, és én úgy gondolom, nekem eljött a következő lépcsőfok. Köszönhetően annak, hogy az én feleségem volt olyan bölcs és megvárta, amíg én akarok gyereket. Mindez nem így történt volna, ha erőlteti a dolgot, valószínűleg nem is lennénk már együtt. Állítom: egy férfinél értelmetlen ezt erőltetni, minket nem lehet észérvekkel meggyőzni. Ha nem akarjuk, nem lesz, és kész. A nő élete hibáját követi el, ha egy férfire ráerőszakolja a gyereket. Nálunk ez nem így történt, amiért örökre hálás leszek C-nek.
Tavaly augusztusban hihetetlen messzinek tűnt az április, most visszanézve azt mondom, őrült rohanás volt, és közben nem igazán volt időm lelkizni hülyeségeken. Nincs is értelme. Megtanultam elviselni a női hülyeségeket, megtanultam engedni, és békítani akkor is, ha nem én voltam a hibás. Már tudok pelenkázni, fürdetni, büfiztetni. Nem félek, ha meg kell fognom a gyereket.
Fogalmam sincs, mi vár rám a következő években. De tavaly augusztusban sem volt, aztán tudjuk, mi lett belőle. Akkor paráztam, ma már nem. Már tudom, minden jönni fog magától. Ahogy ezt a kollégim annak idején elmondták.
Utolsó kommentek