Tegnap reggel eljött velem vidékre, hazahoztam, mentem tovább dolgomra. Vidéken aludtam, este nyolcra értem haza. Napközben minden oké volt, kaptam szép sms-t is tegnap este, gondoltam, minden oké. Hazafelé felhívtam, mit evett ma, mert gondoltam, keveset, szokása. Néhány csokis fornetti, és három kifli, ennyit tudott enni nyolc hónapos terhesen, nagyon mérges vagyok rá. Az autóból még győzködtem is, hogy hozok neki bármit, csak kérnie kell, de nem kellett.
Hazaértem hulla fáradtan, két napi rohanás után, másra sem vágytam, mint nyugalomra, de ez ma sem adatott meg. Kipakoltam a táskámból, de láttam C-n, hogy ebből még baj lesz. Komolyan aggódom ilyenkor, nem csak érte, és érted, hanem kapcsolatunk jövője miatt is, az ilyen agymenéseket én nem bírom, az állapotossága elején sem bírtam, sokat veszekedtünk akkor. Ha jogos, felteszem a kezem, ha hisztizik, akkor összeveszek vele, velem ne szórakozzon, azt nem hagyom. Az a baj, hogy mindig is ilyen volt, ha nem tud a saját indulatain megtanulni uralkodni, az komolyan be fogja árnyékolni a közös jövőnket, nagyon komolyan. Semmi más miatt nem aggódom ennyire.
Szóval másra sem vágytam, mint egy kis beszélgetésre, csendes haskenésre, és NYUGALOMRA, ehelyett láttam anyádat lefelé konyuló szájjal, és tudtam, idő kérdése, hogy belém kössön. Mindig apróság miatt tör ki a vihar, most is így történt. Bevonult, azt hittem, felhívja nagyapádat, de ehelyett bent maradt, én bejöttem, ezt nem kellett volna. Nekem esett, ordított, kiabált, apróságokat hánytorgatott fel, szerinte mindent ő intéz, mindig minden az ő vállán van, és én lófaszt sem csinálok. Ezzel nagyon nem értek egyet, de ilyenkor teljesen felesleges vitatkozni vele, teljesen elmegy az esze, képtelen logikusan gondolkodni, érvelni, száz százalékig az érzelmei irányítják, semmi sem működik ilyenkor. Ha csendben maradok felbátorodik, ha reagálok, még jobban felpörgeti magát, ha engedek, még többet akar, ha makacskodok, sírni kezd, megőrjít. Ilyenkor persze, hogy kicsúszik olyan is a számon, amit kurvára bánok... Nagyon dühös vagyok, egy nyugodt estét így kell elrontani marhaságok miatt.
Olyat mondtam neki ma este, amit nem szabadott volna, sajnálom. Tudom, hogy más állapotban van, én mindent megértek, de ezt nem tudom kezelni. Rengeteg stresszel jár a munkám, és ha itthon sem tudok megpihenni, nem fogom bírni. Most is bejön a szobába, egy szót sem szól, az orra felhúzva, holnap egész nap rohanás, hétvégén sem lesz pihenés, és megvan róla győződve, hogy én vagyok a hibás.
Ilyenkor aztán semmi sem szent, nem jön hozzám, egyedül megy kismamafotózásra, nem kell festetni sem, engem nagyon, nagyon megvisel ez kislányom, és nagyon bízom abban, hogy anyád veled nem fogja ezt csinálni, mert nagyon megszenveded majd. Bár, ezt csinálja a teljes családjával, élen a nagyanyjával, kicsi rá az esély, hogy te megúszod, de anyád ilyen lesz, megváltozni már nem fog. A legtöbbet úgyis apád fogja kapni.
Utolsó kommentek