Apa születik

Gyermekünk születésnapja mindig ünnep, egyesek szerényen, mások sátrat állítva ünneplik, ez egy szabad műfaj. De a szülők úgy tudják nekifutásból tökön rúgni magukat ezzel az eseménnyel, hogy évekig nem tudnak kimászni belőle. Nem is kell ehhez más, csak egy születésnapi buli sok-sok gyerekkel.

Amíg a kölyök kicsi, csak a család gyűlik össze. Cuki módon mászik a szőnyegen, később totyog, jajj de cuki nézd, már beszél, nem mondátok, lassan oda a pelus, még ilyet, összegyűlik a család, mindenki csodálkozik, szülő büszke, a gyerek széttrancsírozza a csokitortát, anya, apa hülyét csinál magából a béna parti sapkájával, majd család el, mosogatás, porszívózás, gyerekfektetés, Barátok Közt.

Apátok igencsak konzervatív. Nyitott vagyok én mindenre és mindenkire egy bizonyos határig, de nem szívesen szorítom magam ideológiák, tézisek, hiedelmek korlátai közé. Értékrendem van, nem pártpreferenciám. A mi családunk igencsak multikulti lett, volt, és ez így alakult még akkor is, ha magam nem vagyok ennek nagy rajongója.

Anyád mindig korhol, hogy hagylak a nyakamba mászni, az ölembe bújni, ahol te sajtkukacként mocorogsz, és ha csak teheted, a nyakamon lógsz. Ez így van, és anyádnak ebben (kivételesen) igaza van. De egy tényezőt nem vesz figyelembe: hamarosan nem akarsz majd a nyakamba mászni, az ölemben izegni, mozogni, és én arra fogok vágyni, bárcsak ezt csinálnád. De már nem lesz így újra, mert az idő telik, te pedig változol. Addig akarom ezt kiélvezni, amíg csak lehet, mert olyan gyorsan eltelik.

Vérfagyasztó üvöltés töri meg az éjszaka csendjét. Egy nő fejét arcába temetve zokog. Egy férfi kétségbeesve menekülne, de nincs hová. Zombiként vánszorgó felnőttek. A feszültség tapintható. Teljes a tanácstalanság. Ez nem egy horrorfilm előzetese, hanem egy átlagos este kisgyermekes családoknál. Esténként anyátok felveszi kiképző őrmester egyenruháját és katonás rendet tartva terel ágyba mindkettőtöket. Ellenvetés, apelláta, kifogás mindig akad, de semmi esélyetek, ám lányom, elsősorban Te, mégis gyakran megpróbálod. Ez tud vicces lenni.

Gyermekeim, akkor most vegyük át, milyen hatalma van a kommunikációnak és annak, ha valaki nem bontja ki a valóság minden dimenzióját. Avagy mi a különbség a propaganda és a valóság között, avagy miért lesz fontos mindig, hogy gondolkodjatok és használjátok a szürkeállományotokat.

Gyermekeim, lassan mindketten intézmények ideiglenes kis lakói vagytok. Ezek rendkívül érdekes helyek, sokban eltérnek mindentől, ami körülveszi őket, ezek néha viccesek, máskor rendkívül dühítőek, de összességében az a lényeg, hogy nektek jó legyen. Hogy apátok mit morog közben, azt most elolvashatjátok.

Év végén szoktak számot vetni, én most év elején fogok – leírom nektek gyermekeim, milyen volt az idei évünk. Kicsit visszanézünk, helyenként szomorkodunk, sokat nevetünk, utazunk, de a végén egymásnak örülünk. Ez volt nekünk 2016. Érdektelen és hosszú volna leírni az egész évünket. Úgyhogy nézzünk néhány pillanatot, ami emlékezetes marad ebből az évből. A fiú 1, a kislány 5, mi 33, bölcsőde, óvoda, bolondokháza.

Sok évvel ezelőtt egy nehéz fejlesztési projektbe kezdtünk, és a projekt akkori vezetője az első megbeszélésen (manapság meetingnek szokás hívni) a KPI-ok és a milestone-ok diszkusszálása után az issue-k detektálása előtt benyögte, hogy ez az egész nem lesz egy „walk in a park” Úgy készültem, a kétgyerekes lét sem lesz az. Aztán ahogy az említett projekt, a kétgyerekes lét bő első éve is jóval könnyebb lett, mint számítottam rá.

Meg sem kísérlem összefoglalni, mi történt az elmúlt 15 hónapban – ahogyan a manapság divatos sorozatokban, itt is flashback-ek, visszapillantások formájában idézem majd fel, ahogyan kedvem lesz, de úgy érzem, Te is megérdemled, hogy egyszer majd elolvashasd, mi történt velünk és veled amikor kicsi voltál.

Vasárnap este van, a konyhában ülök. Te a nappaliban fekszel az ágyon, néha sírsz, de inkább nem, a nővéred Szófia hercegnőt néz, anyátok pihen és figyel rátok, hamarosan egymást váltva mentek fürödni, majd alvás következik. Béke van és nyugalom. A születésedet fogom elmesélni. Annak az estének néhány pillanatát örökre megőrzöm, másokat is, de azokat szeretném örökre kitörölni az emlékezetemből. Miközben ezt a bejegyzést fogalmazom tisztul le számomra is: ennyi idő kellett, hogy feldolgozzam ami aznap este történt. Talán évek múlva azt mondom, szép este volt, mivel végre megszülettél. De ha ma este kérdeznél azt felelném: életem egyik legrosszabb élménye.

Január 28-án egy vidéki megyeszékhelyen ébredtem reggel fél nyolc körül. Édesanyád 7 óra 26-kor küldött egy e-mailt, a tárgya csak ennyi volt: „szép jó reggelt. :)”. A levélben nem volt más, mint a terhességi teszt, ami két csíkkal félreérthetetlenül jelezte, megfogantál. Nem tartott sokáig ez sem, november végén kezdtük, volt két hét kihagyás és január elején megkezdted földi életed. Pár hétre rá az is kiderült, fiút várunk és szeptember végén megszülettél, de most az lesz az érdekes, ami a kettő között történt.

Ma volt Budapesten a SPAR maraton, bár azt (még) nem futottam le, de maratoni hosszúságú írásra készülök ma este: elmaradtam a blogolással és igyekszem behozni a lemaradást, a Broncos – Raiders meccs nem ígérkezik túl izgalmasnak. Több részletben írom le nektek és magunknak, mi történt az elmúlt időszakban, öt részre készüljetek: az utolsó közös nyaralás, hogyan éltem meg a második terhességet, milyen volt a szülés és hogy milyenek az első napok, illetve egy pillanatfelvételre: így élünk mi fiam, a Te születésedkor. Kezdetnek lássuk, hogy telt az utolsó nyár hármasban.

Gyermekeim, apátok most elmeséli nektek hogyan és milyen körülmények között szerzett diplomát azért, hogy ti soha a büdös életbe ne járjátok be ezt az utat. Hogy okosabbak, ügyesebbek legyetek nálam, mert sok-sok kínlódástól mentitek meg magatokat. Meg engem is. Fájóan őszinte és hosszú leszek.

Anyád szerint neked is kell írnom, mert a nővérednek sokat írtam és ha velem valami történik te nem kapsz semmit. Ennek remélem kicsi a valószínűsége, de anyádnak kétségtelenül igazat kell adnom ebben. Szóval, újra itt vagyok, most már neked. Is. 

Hazudtál. Már nem először és attól tartok, nem is utoljára. A múltkor figyelmeztettelek, ne akarj palira venni, de megint megpróbáltad. Semmi kedvem nem volt, de következetesnek kellett lennem. Közben majdnem megszakadt a szívem.

Jól telt az ünnep, nem érdekes, hogy volt-e piros tojás (volt) sonka, tojás sok kaja (volt) és rengeteg alkohol (nem volt) a hétvégén, inkább arról mesélnék, hogy mi volt az a két alkalom, amikor ledobta az agyam a láncot egy pillanatra.

Egyelőre így foglak hívni, ha tuti lesz, hogy fiú vagy, akkor leírom majd a már eldöntött nevedet is. Előkerült egy régi-új szereplő, Doktor Horror és felmerült a kérdés, mi a jobb: ha a várandós feleségemnek hányingere van, vagy ha a feje fáj, esetleg az, ha éhes.

Eltelt az első 12 hét és minden rendben van. Nem volt ez mindig így és megmondom nektek őszintén gyermekeim, hogy igencsak aggódtam érted, (ha minden jól megy) drága fiam. Nem is mertem ide sem írni semmit, nehogy valami baj legyen.

"Olyan arccal pelenkáz, mintha atombombát szerelne, jobbnak látom meg sem mozdulni, nehogy megijesszem. Igazi bohóc. Hülye hangokat ad ki, és valami indulót énekel nekem. Ilyenkor én jobbra-balra szoktam dűlöngélni, ettől teljesen odavan, belelkesedik, és belekezd más dalokba de az már borzasztó szokott lenni. "

Vannak filmek, amiben a főhősnek bántják a feleségét, amire eléggé ideges lesz, fog egy fegyvert és halomra lő mindenkit. Nem kérdez, nem néz körbe, csak elindul és aki rosszul nézett a mátkájára halál fia. Bűnös élvezet ilyen filmeket nézni, mert a valóságban nyilván nem indulsz neki fegyverrel az Alkotás utcának, pedig néha olyan jó lenne odamenni és kegyetlenül orrbaverni azokat, akik bántják azt, akit szeretsz. Ha tehetném, már indulnék is. 

Tél van, odakint hideg és korán sötétedik. Próbálunk mi lekötni itthon, de ez vagy nem sikerül, vagy nekünk van más dolgunk, vagy egyszerűen van olyan, hogy menni kell valahová. Ilyenkor szoktunk játszóházba menni. Nézzük, hová, és hová nagyon nem. 

Drága lányom, lassan négy éves leszel, úgyhogy most jól leírom Neked, mit tudsz és milyen vagy, hogyan zajlanak a napjaink most, hogy elkezdődött 2015. Minden apának a gyereke felé hajlik a keze, ezt azért vedd figyelembe az írás későbbi olvasásakor.

Apa, ha legközelebb is látunk elefántot az út szélén, etessük meg, jó? Néztél rám csillogó szemekkel a gyerekülésről. Neked a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy elefántot találtunk az út szélén. A Balaton mellett nyáron több vándorcirkusz is állomásozik, az egyik hozott magával két elefántot, te oda vagy értük, gondoltam etessük meg őket együtt.

Életem legutóbbi nagy döntése óta eltelt több mint négy év. Most újra meghoztam egyet, nem állítom, hogy könnyebb volt, de azt igen, hogy legalább ilyen nehéz: akarok második gyereket. Nem jelentkeztem már egy ideje, szívesen írnám, hogy tömegek könyörögtek a következő bejegyzésért, de nem volt így, legalább a feleségem ugyan folyamatosan kért, de hogy is mondjam… Nem volt belső motivációm leülni gépelni. Téma? Az folyamatosan volt, majd idővel össze is foglalom, micsoda, de ha fel akarom állítani a fontossági sorrendet, akkor egyértelműen az az első, hogy igen, megerősítem, dolgozunk a második gyereken.

Amikor beteg vagy mindig azt kívánom, bárcsak én nyomnám lázasan az ágyat, nekem lennének köhögési rohamaim, vagy nekem kellene eltorzult arccal a WC fölé görnyednem. De hiábavalóak az ilyen irányú vágyaim, sajnos azt kell végignéznünk és asszisztálnunk, ahogyan Te kínlódsz.