Biztos tudod hogy van az, amikor eszel valamit, és az utolsó falat után a korábbi jó helyett borzasztó íz önti el a szádat. Én is így vagyok a mai nappal. 

 

Reggel itthon voltunk, délután pedig elmentünk kirándulni. Ki akartam menni a városból, és ebben partnerre találtam édesanyádban, és az ő barátnőjében. Sétáltunk, beszélgettünk, uzsonnáztunk. Csend volt, nyugalom, béke, és jó levegő, te is jól viselkedtél, azt hittem majd elalszol a friss levegőn, de ehelyett nézelődtél, kis nyöszörgés volt, de miután friss pelenkát és kaját kaptál boldog voltál. 

 

Mesélném még a mai napot tovább, ha a rossz íz nem rontott volna el mindent a végére. Összevesztünk anyáddal, ráadásul annak is a rosszabb fajtája volt, a másikra ráhagyós, nem kiabálós. Nagyon rossz most. Megsértődtem, de hiába, mert simán elaludt, én pedig itt ülök a kanapén, és nem tudom, mitévő legyek. Úgy érzem, őt mindez nem is érdekli. 

 

Mindketten iszonyú feszültek vagyunk, és nem adjuk ki magunkból. Anyád egy pillanat alatt robban, amit nem vagyok hajlandó már tolerálni, túl sokáig fogadtam el. Én mindig mellette álltam, történjék bármi, és ez így lesz a továbbiakban is, de egyszerűen nem tudom elviselni amit csinál, nem akarok így élni, és fogalmam sincs, mi lenne a helyes, mit kellene tennem. Ne hidd, hogy én tökéletes vagyok, korántsem. Van hibám nekem is rengeteg, de ezektől független az, hogy mi hogy beszélünk egymással. Én nem így nőttem fel, tudom, honnan veszi, és nem vagyok hajlandó elfogadni. Hülye vagyok én is sokszor, de velem legalább meg lehet beszélni. 

 

Most kijött a szobából, de ahelyett, hogy érdekelte volna, mi a bajom, visszament. Ez a momentum kivállóan jellemzi az egész helyzetet. 

 

Szerinte ő csinál mindent, én semmit. Nem foglalkozom azzal amit ő mond, nem is érdekel, mindent leszarok, azt hiszem, hogy tökéletes vagyok, és így tovább. Ha nem veszem a kezembe a gyereket az a baj, ha eljátszok veled, akkor meg az, mert miért nem tettelek a járókába. Ha teszek valamit az nem számít, az magától értetődő. Kitalálta, hogy kell neki Adamo hinta, már itthon is van. Tommy Hilfiger overállt akart venni neked, kifizettem. Mindent teljesítek neki, ami csak lehetséges, de úgy érzem, semmit sem ér, ha rossz helyre teszem le este a poharat, és arra robban. Reggel nem mentem el neki Mekis kávéért, veszekedett érte, de amikor arra jártunk, és a kávé mellé kedvességből kapott két sajtburgert is, holott nem is kérte, arra rá se hederített. 

 

Három éve állok mellette, történhetett bármi, és hidd el, történt is. Volt itt válás, műtét, munkahelyváltás, munkakeresés, rossz munkahelyek, rossz hangulat, köcsög főnökök, családi tragédia, a te születésed, és mindig itt voltam. Ha nem tudtam mást tenni, akkor vigasztaltam, támogattam, elviseltem. 

 

De ezt meguntam, és ebből elegem van. Nem fogadom el azt a stílust, amit velem szemben megenged, és iszonyatosan szenvedek amiatt, hogy fogalma sincs, mi a bajom, és úgy érzem, nem is érdekli. Nem tudom, mit tehetnék még többet. Figyelek arra, hogy itthon már ne dolgozzak, hogy fürdetésre legkésőbb hazaérjek, este nem nyomkodom már a telefonom, leteszem, csak vele foglalkozom, jó, időnként elmerülök az internetben, de ez nincs így minden este. Viszont ha úgy szól, ahogy az nekem nem tetszik, és ez azért elég gyakran előfordul, aznap este én már képtelen vagyok gyengéddé válni. Nem tudom elengedni magam, és romantikázni, ha másfél órával azelőtt sértett vérig. Sok hülyeséget csinálok, az biztos, de ha lassan is, fejlődöm, meg lehet velem beszélni mindent, de nem abban a stílusban, amit ő megenged magának. Ha úgy szól, én is tüskéssé válok rögtön, annak pedig semmi eredménye nem szokott lenni. 

 

Olyan jó lenne, ha nem ment volna be az előbb, hanem érdekelném annyira, hogy leüljön mellém, és rákérdezzen, mi a bajom. Akkor elmondtam volna neki, hogy nagyon szeretem, de nem bírom, ahogy beszél velem, olyan jó lett volna, ha rámmosolyog, megcsókol, és csak annyit mond, hogy rendben, így lesz. Szárnyakat kaptam volna, és már nem ülnék itt, akkor jól aludtam volna úgy, hogy átkarolom, és nem álmatlanul néznék ki a hülye fejemből, mint most. 

 

De hiába, bevonult, már alszik. Biztos, hogy én is hibás vagyok, máshogy nem is lehet, de így sem tudom, mit tegyek, fogalmam sincs, tanácstalan vagyok.