Előző este megnéztük a Burlesque című filmet Christina Aguilerával, és Cherrel. Az első percben lehetett tudni, mi fog történni, de szuper volt a hangulata, szerethetőek voltak a karakterek, volt benne néhány jó poén, és érzelmileg is megérintette az embert. Gondoltam, ha az esküvőnk is ilyen lesz, nagy baj már nem lehet.

Pénteken munka miatt Debrecenben jártam. Rohantam haza, hogy felvegyem C-t, elvigyem kozmetikushoz, és elmenjünk a jegygyűrűnkért. Késtem ahogy szoktam, de megjártunk mindent, este nyolc körül a jegygyűrű is a kezünkben volt. Kész a ruha, megvan a gyűrű, minden készen volt. Jól aludtam, reggel hatkor ébresztett a leendő feleségem, nyolckor már fodrásznál voltunk. Futás haza, gyors zuhany, öltözés, és sprint az Alee bevásárlóközpontba, ahol a Telenor üzletében nagymamád telefonszámát átírtuk édesanyádéra, hogy később ez majd a tiéd legyen. Ott találkoztunk leendő apósommal, és útba vettük a IX. kerületi házasságkötő termet, hogy időben odaérjünk a szertartásra.

Anya Springfield csizmát, hello baby leggingset, intimissimi fehérneműt, dizájner ruhát, (baby boom) seiko karórát, fehérarany fülbevalót viselt. Apa C&A zoknit, intimissimi alsógatyát, (rendőrös, bilincses) Tissot órát, Josef Seibel cipőt, Springfield szövetnadrágot, Marks&Spencer inget, és Dormeuil klubzakót vett magára. Mindez tökre lényegtelen, csak azért írom le, ha anyád tíz év múlva nem emlékszik ezekre, akkor visszakereshető legyen. Akkor is elvettem volna, ha csak egy lyukas gatyája van, mint nekem most. :D

Nyolcan voltunk mindössze. Anya apukája, a barátnője, az én anyukám, öcsém, és kettőnk barátai, tanúi – Zs és I – voltak jelen.

Minden nagyon gyorsan történt, és bár addig nem voltam ideges, hirtelen marha zavarba kerültem, amikor behívtak minket. Azt hittem, lesz egy kis toporgás, vagy elmondják, mi fog történni, de nem, mutatták a széket, hogy üljek le, és már kezdetét is vette az egész. Egy kis terem volt középen egy asztallal, akörül négy székkel. A család az ajtóban állt, mi leültünk az asztal mögé, háttal a falnak, arccal a közönségnek. Az anyakönyvvezető velünk szemben állt, az asztal két szélén a két tanú ült, az egész terem nem volt nagyobb, mint a nappalink. De nekünk ott, és akkor tökéletes helyszín volt. Én hülye akkor igazgattam a nyakkendőmet, majd zavaromban azt mondtam, hogy ha ideges vagyok, mindig hülyeséget csinálok. De nem nagyon érdekelt senkit, családi körben voltunk. A szertartás kezdetekor anya sírt egy kicsit, megkérdezték, akarjuk-e a másikat. (Hetekig gondolkodtam, hogy igennel, vagy ahával válaszoljak-e. Ha nem tudod miért, kérdezd meg, majd elmesélem.) Persze mindketten igennel válaszoltunk, közben simogattam anya hátát, majd amikor szépeket mondott az anyakönyvvezető már azt vártam, mikor jön az első hitvesi csók. Eljött az is, anyával megcsókoltuk egymást, közben tapsolt mindenki, fura volt, még sosem tapsoltak meg egy csók miatt. Aláírtuk a könyvet, és ennyi is volt, közben olyan szerelmesen néztem a gyönyörű feleségemet, mint soha előtte. Jó volt fogni a kezét, jó volt tudni, hogy most már hivatalosan is összetartozunk – még akkor is, ha korábban leírtam, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, de mégis, jó a gyűrűt a kezemen viselni. Le sem tettem azóta, és nem is fogom egyszer sem a következő jópár évben.

Néhány nagyon büdös ember jött utánunk, mosdatlanok voltak és koszosak, így gyorsan kimentünk az épületből, az autó felé menet megláttam egy plakátot, a következő felirattal: Imádok férjhez menni! Anyát rögtön piszkáltam, hiszen összességében a harmadik esküvője volt, hogy álljon elé, lefotózzuk, végül mindketten odaálltunk egy fotóra, nagyon jót nevettünk rajta.

Autóba ültünk, és elmentünk Ócsára ebédelni, ahol minden rendben volt. Kötetlenül beszélgettünk, finomat ettünk, jókat ittunk, jó volt családi körben lenni, látni csillogni a gyűrűt az ujjamon, élvezni picit, hogy miattunk vagyunk ott, de mindben a legjobb anya csillogó szeme volt, és a mosolya, és hogy láttam rajta, boldog, hogy a feleségem lehet. Ezekért a pillanatokért megérte, és most azt mondom, így, hogy túl vagyok rajta, hogy igenis kell ez, nem a papír miatt, hanem azért, mert az ember érzi, hogy a másikhoz tartozik.

Ezt nem lehet otthon kimondani, ezt nem lehet megbeszélni, ehhez kell az anyakönyvvezető, a gyűrűhúzás, és az összes szertartás. Nem lettünk ettől szerelmesebbek egymásba, - na jó, én egy kicsit igen – nem fogunk ettől közelebb kerülni egymáshoz, de jó volt átélni ezt közösen, felhúzni a gyűrűt az ujjára, fogni a kezét, és megcsókolni. Igenis kell a házasság. A nagy banzáj nem, de lehet, szeptember után, amikor szeretnénk egy nagyobbat, templomit, ezt az álláspontomat is felül fogom bírálni.

Nagyon szeretem édesanyádat. Nekem ő a tökéletes nő, és mindennél boldogabb vagyok, hogy már mindkettőnk ujján ott az összetartozásunkat jelző gyűrű még akkor is, ha a terhesség végén anya nem tudja hordani. Semmi gáz, van még ötven éve viselni.

Hogy milyen esküvőnk volt? Az első percben lehetett tudni, mi fog történni, de szuper volt a hangulata, szerethetőek voltak a karakterek, volt benne néhány jó poén, és érzelmileg is megérintette az embert. Pontosan olyan volt, amilyennek szerettem volna.