Elkezdődött. Egész nap fél órás fájások, fél órája apró váladék - C felhívott, hogy vérzik, erre száznegyvennel jöttem haza, és letaroltam néhány tuját, csikorgó gumikkal vettem a kanyarokat, mindezt rendőrök szeme láttára. 

C napok óta nagyon szenved. Már semmi sem jó, és sehogy sem jó. A terhesség vége egy marha nagy szopás, ebben már semmi öröm sincs, sem C-nek, sem nekem. Én próbálok mellette állni és támogatni, de ez a szerencsétlen nő napok óta csak szenved. Nem tud mozogni, levegőt venni, ülni, állni, fáj a dereka, és amikor nagyon szuszog, akkor jellemzően jósló fájása van. Nekünk, drága férfitársaim, a tehetetlenség szar érzése marad. Beülhetsz a sarokba netezni, akkor sem lesz jobb, és ha a nyakára jársz, akkor sem. Max le fog szidni valami fontos dologért, például hogy miért rossz a Traubiszóda. 

Megint McDonald's kaját akart enni, haragszom érte, de hoztam neki. A sajtburger uborka nélkül, közepes burgonyával a vacsora, desszert az epres McFreeze. Nem szívesen hozom, ehetne jobbat is, szerinte hagyjam már élni, szopás ez az egész. Tankoltam, lemostam az üvegeket, mintha nem lenne jobb dolgom, elmentem neki kajáért, majd gondoltam, akkor nekem is jár a Burger Kingben kapható szemét. Ott ér a telefon, hogy vérzik, de már bent álltam az autós kiszolgálóban, előttem egy kicsi Citroen, női sofőrrel. Hátrafelé sem mehetek. Mellette csak úgy fértem el, ha rámentem a parkra, nem nagyon érdekeltek a következmények. Az eredmény mély guminyom, és két halott tuja, üveghangon üvöltő motor, és iszonyat tempó hazafelé. Ha trafi látott, ugrott a jogsim.  

Mire hazaértem, C közölte, most beszélt a szülésznővel, és nincs semmi baj, ne aggódjak. Köszi. Nem tudom, hogy a pulzusom volt-e nagyobb, vagy a végsebességem, szerintem az utóbbi. Vettem fel pénzt, szerencse, hogy ma kaptam fizetést, úgy kértem aprót, hogy maradjon a keselyűknek is - ágytologató, nővér, satöbbi - úgy viselkednek mint az éhes madárfiókák, mikor anyjuk feltűnik, mind nyitott szájjal várja a betevőt. 

De kiderült, nem eszik olyan forrón a kását, (BRÉKING NYÚZ: a vajúdni kezdő kismamát most az foglalkoztatja, Kelemen Anna hogy került be a köztudatba) a tíz peres fájásokig nem megyünk sehová, így várunk, húsz-huszonöt percenként jönnek a fájások. 

Napok óta be vagyok szarva attól, hogy megváltozik az életünk. Elolvastam a kommenteket, és rápánikoltam mindenre. Tegnap mondtam C-nek, hogy pasiknak a terhességben semmi öröm nincs. Az első időszakban a nő kiállhatatlan, a középsőben minden pénzét elveri gyerekcuccokra, ablakcserére, új kanapéra és nőgyógyászokra, a maradékból vitamint, és gyógyszert vesz. A végén pedig tehetetlen, és csak farkas szex van - ülünk a lyuk mellett, és vonyítunk. Némi vidámságot okoz a növekvő pocak, és azok a pillanatok, amikor a gyerek megmozdul, de tulajdonképpen nekünk ennyi jut. Bennem van apai ösztön, de hülyét kapok a kismackós lófaszoktól, a pocaklakó kifejezés hallatára pedig ölni tudnék. A kilenc hónapban a legjobb az volt, hogy minden este bekrémezhettem a hasát, és közben éreztem mozogni a gyerekemet. Elegem van már nekem is, annyit szenvedtünk C állapotossága alatt, hogy nem életem legszebb kilenc hónapja áll mögöttem. A vége nyugodt volt, oké, de V betegsége, és halála a legszörnyűbb tragédia volt, amit valaha átéltem, és a teljes időszakot megkerítette. 

12 percenként jönnek a fájások, erősödnek, és egyre gyakrabban jönnek, nagyon izgatott vagyok. Ma este nyolcig be voltam szarva, azóta erősnek érzem magam, és olyannak, aki támaszként áll majd a felesége mellett. A bőrönd összekészítve, pénz van nálam, a telefonom fel van töltve, ma éjszaka aligha alszom. C áll a szoba közepén, és támaszkodik egy székre, ő is ideges. Csak egészségesek legyenek mindketten, ez az egy érdekel. A gyerek mocorog, C szerint mint fénykorában. Azt hitte, majd összehúzza magát, de nem. Fáj mindene, ülni sem tud. Úgy érzi, leszakad a veséje. Nagyokat szuszog.

Most arra kér, hogy hívjam fel a tudakozó pluszt. A kérdés az, hogy ha 22:19-kor jött az utolsó fájás, de 23-ig tartott, akkor az elejét, vagy a végét kell-e nézni. Majd közli, hogy tudja a franc.  

Lili, nagyon várunk, és készen vagyunk. Nem értünk még szülővé, majd veled együtt történik ez meg. Mi megtettünk mindent, igyekeztünk felelősségteljessé válni, okosnak lenni, hogy méltók legyünk rád. Nem vagyunk tökéletesek, én pláne nem, de kellően tökösek vagyunk ahhoz, hogy közösen nézzünk szembe a következő időszakkal. 

Kislányom, édesanyád azt mondta, szeret. Én is szeretem őt. Édesanyát közölte, hogy két óra múlva gyűlölni fog, de ne vegyem magamra, utána rögtön adja az utasításokat: hétfőn menjek be a kórházba, vigyem a papírokat, tíztől, milyen irataim kellenek hozzá, és érdeklődik, tudom-e, hol van a TAJ kártyám.