Alighanem csecsemő korod egyik legkedvesebb története Keszthelyen esett meg velünk. 

 

Apa gyerekkorában nagyon szerette a Süsüt. Én még nem DVD-n, vagy Youtube-on néztem, hanem Tesla bakelit lemezjátszón hallgattam, amin akkor még nem akartam scratch-elni, ami később oly sok tűt tönkretett. De elkanyarodtam, a lényeg, hogy a Süsüt hallgattam mindig, kivéve az elejét, mert amikor szegényt elzavarják otthonról mindig sírtam, így anya sosem az elejéről indította. Aztán egyszer mentünk haza teli sárga Ikarus busszal, ahol én álltam a széken, és fennhangon szavaltam a Süsüből ismert mondatokat. Anya és apa büszke volt rám, hogy milyen okos ez a gyerek. Ült előttem egy férfi, nagy hajjal, és szakállal. Voltam vagy nyolcvan centi, ránéztem a fickóra, és megszólaltam: 

- Hé, te vécékefe fejű, te szőrös majom!

Ez is a Süsüből volt, de anyáék ezt már nem tartották annyira viccesnek. 

 

Ezek aranyos történetek abból a korból, amelyre már nem emlékszem. Ezért van ez a blog is, hogy olyan dolgok is megmaradjanak ebből a korszakból, amik az évek alatt elfelejtődnének. De a keszthelyi sztori biztosan megmaradna enélkül is.

 

Forró nyári nap volt, az első családi nyaralásunkon édesanyád kérésére mentünk a Balaton csücskén fekvő városba. Mivel három hónapos voltál, ezért nem volt időnk mindenre, de a kastélyt, és a mellette lévő két múzeumot alaposan megnéztük. Magába a kastélyba a babakocsidat nem lehetett bevinni, így apa karjába vett, és úgy sétáltuk körbe belülről az épületet. Nagy hajad volt kiskorodban, nem pár centis pihe, hanem hosszú, barna, göndör és dús, ami egy csecsemő fején meglehetősen szokatlan látvány. Nagy kerek szemmel nézel a nagyvilágba, és akárcsak apád ebben a korban, általában tátott szájjal kémleled a környezeted. Így mentünk körbe a kastélyban, ahol negyvenes nénik voltak a teremőrök. 

 

Mihelyst megláttak, veled foglalkoztak, dícsértek, milyen szép vagy, és milyen aranyos. Elmesélték a kastély történetét, csak ne siessünk már annyira, mikor olyan szép ez a gyerek. Tudjuk, kié volt, miért maradt meg a gyönyörű könyvtárszoba, kápolna, és lépcsőház, és hogy hogyan lett egy ukrán katona Keszthely díszpolgára. Mindent elmondtak, csak maradjunk még egy kicsit. 

 

Aztán amikor egyik szobáról mentünk a másikra, így köszöntek el tőled: 

- Nézd Marcsikám, mit küldök neked, ilyen szépet biztosan nem láttál mostanában!

 

Az egy órás kastélytúrát egy hangos szó nélkül bambultad végig a karomon, ahol az izmok dagadtak, meg a mellem a büszkeségtől, édesanyáddal együtt.