Jézusom, hogy megy az idő, még csak most születtél, és már elmúltál öt hónapos. A fadarabként fekvő kis vakarcs bébiételt eszik, vigyorog, és mindkét szülője örömére belázasodik...

Megkaptad a harmadik kötelező védőoltásodat attól az orvostól, aki krónikusan alultápláltnak nyilvánított. Attól a baromtól, igen. Anyád mindenesetre biztosra ment, jól megtömött, mielőtt odavitt hozzá megint. A védőnő szerint nőttél, szerinte nem, tökmindegy, hat kiló fölött vagy, így csak a szimpla sovány jelzővel illetett a drága fehér köpenyes doktornénéd. 

Téged ez pont nem érdekel, ugyanakkor azt veszem észre, egyre kisebb lelkesedéssel vagy az anyatejért. Anyád szerint nem csökken a mennyisége, de te egyre többször sírsz hangosan, amikor szopnod kellene. Bezzeg, amikor a Hipp gyümölcsös kajáit toloja anyád az arcodba némi Sinlac-al keverve, akkor boldog vagy, mint ha most kaptál volna egy új cipőt, és táskát.

Az éjszakáink rendben vannak még mindig, bár van, hogy nehezebben alszol el. De mit műveltél a múltkor is, lányom, hihetetlen vagy. Felkeltél hajnali kettőkor, anyád annak rendje és módja szerint utánozhatatlan zombi mozgással, és néma csöndben felvett, hogy megszoptasson. Ez megvolt, majd te úgy gondoltad, anya zombizhat ahogy csak akar, de te most játszani fogsz. Én nem voltam itthon, vidéken voltam munkaügyben, így kettesben élveztétek a kis közjátékot. Hajnali kettőkor lányom, elkezdtél gőgicsélni, dumálni, és játszani a kiságyban. Anyád aludt volna, de téged ez nem nagyon érdekelt, hol kellett a cumi, hol kiköpted, aztán tíz perc után sírtál érte. Anyád ilyenkor újra zombiként kelt fel, szerintem csak fél szemét nyitotta ki. Ez így ment hajnali négyig, amikor meguntad, és bedobtad a szunyát - fél tízkor keltél. 

Háromszor-négyszer szopsz egy nap, plusz éjjel, a többi kaja már pépes, anyád nemsokára hozza neked a finom zöldségeket is, aztán szerintem néhány hónap múlva már azt eszed majd, amit mi. 

A múltkori szuri viszont taccsra tett. Későn értem haza - hogy ezzel mennyire tele van a tököm, azt majd külön bekezdésben írom le - ti anyáddal, és az ő testvérével sétáltatok az utcán. Odaértem, leparkoltam, beszélgettünk, ott még fel sem tűnt, hogy milyen kába vagy, de gondoltam alszol, ahogy azt ilyenkortájt szoktad. De nem. Hazaértünk, kivettünk a babakocsiból, és forró voltál, mint a Gyehenna tüze. Anyád bepánikolt, hogy jajj, most mit csináljunk. Mondtam neki, hogy fürdessünk meg, hozzon kicsit melegebb vizet, hogy ne fázzál nagyon, abban pedig egyetértettünk, hogy jöhet a teljes kúp. Hová? Igen, oda, de nyugi, csak azoknak a srácoknak mesélem majd el, akik nem lesznek szimpatikusak. Anyád idegesebb volt, mint valaha, az elmúlt öt hónapban. Te tök nyugodt voltál, még mosolyogtál is, kicsit kába voltál ugyan, de nem sírtál, jól elvoltál, ahogyan máskor is. Nem volt olajozás, nem volt hintőpor sem, ellenben olyan forró vizet sikerült anyádnak nagy ijedtségében összehoznia, hogy alig mertelek beletenni. Én tíz percet röhögtem ezen utána, hogy az árnyalatnyival melegebb víz helyett nagy igyekezetében hozott egy kádnyi forrót, innen jött a bejegyzés címe is.

Megetetett, te nyugodtan tűrted, letett aludni, de nem nyugodott meg - mi voltunk csak idegesek, lányom, te rezignáltan tűrted a helyzetet, ettél, és szépen elaludtál. A két hülye udvari bolondod meg nézte a kúp leírását, mikor adhatják a következőt, agyaltak, mit csináljanak, ha nem múlik el, anyád körbe akarta hívni a teljes ismeretségét, hogy mit tegyünk. Mindenki ideges volt, én azt mondtam, hogy rossz betegnek látni a gyereket, és legyek inkább én lázas - nos, ez nálam általában hűtőfürdővel jár, szóval értékeld. De nem volt gond, aludtál, és reggelre kutya bajod sem volt.

Így élünk mi itt, Magyarországon, életed ötödik hónapjában. Szeretünk nagyon, óvunk, védünk, és örömmel nézzük, ahogyan lassan cseperedsz.

Utóirat: nődd már ki végre a mózeskosarat, már unom pakolgatni a kocsiba be, és ki. Köszi, apád.