Lányom, régen le akartam már írni neked, hogy milyen társadalomban élünk most. Nem akartam erőltetni a politikát ebben a blogban, de nem tudom megkerülni, és egyébként is- talán tanulságos lesz rögzíteni, hogy élünk életed kilencedik hónapjában. 

Kezdjük az olvasó számára legfontosabbal: apád a Fideszre szavazott, és bár rettentően elégedetlen, most is így tenne. Ennek okai lent olvashatók.

Húsz évvel ezelőtt volt egy rendszerváltásnak nevezett valami. A magyar nép olyan boldogan szívta magába a szabad levegőt, hogy a második szabad választáson elsöprő többséggel választotta meg újra ugyanazokat, akik korábban a hatalomban pöffeszkedtek. Itt minden a kommunistáké, és az őket kiszolgálóké volt. A pénz, a hatalom, a befolyás. Azoké, akik a te dédnagyapádat másfél évig börtönbe dugták tárgyalás, és indok nélkül, és akik felgyújtották a házát, miután hazajött. Aztán 1998-ban jött egy Orbán Viktornak nevezett fiatal miniszterelnök, aki sikertelenül próbálta elvenni a Kádár rendszerből a nyakunkon ragadt slepp hatalmát, miközben igyekezett egyfajta polgári demokráciát kialakítani az országban. Az ellenzéke persze már akkor is kiskirálynak és diktátornak nevezte, ami mókás volt azok szájából, akik maguk is egy diktátor rendszerének szolgai kiszolgálása révén kerülhettek oda, ahová. De sok embernek reményt adott. Annyira, hogy név év után megint a posztkommunistákat ültette vissza a prosztó magyar nép, hogy ott is tartsa őket nyolc évig. Ez a nyolc év az ország egyik legszörnyűbb időszaka volt – gondoltuk akkor. Apád ebben az időszakban végezte az iskoláit, és kezdett el dolgozni, kevés olyan intézkedést hoztak, ami bármit is segített nekik. Apa nem szereti őket, reméli nem éli meg, hogy Gyurcsányról valaha utcát neveznek el.

2010-ben, egy évvel a születésed előtt a nép úgy zavarta el az MSZP-nek nevezett bohóchordát, ahogy azt kell. Megint jött Viktor. Apának fontos dolgok történtek, a kettős állampolgárság bevezetésével, az új Alaptörvénnyel, az elszámoltatással és azzal, hogy több szoci volt börtönben, mint Horthy alatt kezdtem úgy érezni, hogy végre egy olyan ország lehet ez, amilyenben élni szeretnék.

Aztán valami elcsúszott. Jelenleg Európa szégyenpadján vagyunk, és nem tudom eldönteni, hogy tényleg mindenki hülye-e, és csak mi vagyunk az okosak, vagy előfordulhat, hogy megint mi álltunk a rossz oldalra, mint történelmünk során már annyiszor. Napjainkban egész Európa minket támad, az országot fenyegeti az EU, a pénzünk sosem volt ilyen értéktelen, és teljes a kilátástalanság: anyáddal például válságtervet készítettünk, ahol átnéztük, miről tudunk lemondani azonnal, ha baj van, és miből tudunk pénzt csinálni. Tegnap vettem észre, hogy az OTP automatákból legfeljebb 100 000 forintot vehetek fel egyszerre, erről senki sem szólt korábban. A csőd szélén áll az ország. Közben pártunk és kormányunk borzasztóan kommunikál, egy évig szidtuk azokat, akiktől most a pénzt kérjük, és amikor decemberben a tárgyalásokat megszakítva váratlanul elutaztak egy nagyokos közölte, hogy csak hazamentek várni a Jézuskát. Amikor a forint árfolyama elszállt mint a győzelmi zászló, a Fidesz szóvivője kijelentette, hogy a brókerek visszajöttek a szilveszteri buliból. A legnagyobb baj, hogy meg vannak győződve arról, hogy minden jó amit csinálnak még akkor is, amikor mindenki más az ellenkezőjét állítja. Levelet ír az EU egyik vezetője, és kér. Levelet ír az USA külügyminisztere és kér, de hasztalan – mondjuk az tetszik, hogy senki ne utasítson minket, ezzel nincs is baj, szeretem a tökösséget, de a végeredmény nem akar jó lenni. Erősnek akarunk tűnni és keménykedni, ami tetszik, de könnyen az lesz a dologból, hogy velünk fognak példát statuálni.

Többször hallom a környezetemben, hogy tegye fel a kezét, aki ezekre szavazott. Én mindig felteszem, és általában egyedül.

Amit a külföld mond, az a szentírás. Más országba szakadt magyarok gyalázzák a saját (volt) hazájukat, az itthoniak pedig készpénznek veszik mindezt, mert egy osztrák lap nem írhat hülyeséget. Sajnos ez nem meglepő: történelmünk során Bécsből, Berlinből, Isztambulból, és Moszkvából is megmondták, mit kell tennünk. A mai negyvenesek-ötvenesek pedig megszokták, hogy amit Moszkvában mondanak, az úgy van jól – most ugyanígy néznek Brüsszelre, ahol az EU székel.

A politikai pártok idióták, a baloldal demagóg és hiteltelen, a jobboldal baloldali, és populista. A médiumok végtelenül pártosak, politikailag vezéreltek. Mindkét oldalnak megvan a maga médiája, bár a balosoké lassan elveszik és tönkremegy, (árulják is) ennyire jutottak nyolc év hatalom után.

Európa vezetői a szövetségesüknek tartottak minket, de mi a médiatörvényünkkel, az Alaptörvényünkkel, és még jónéhány intézkedésünkkel elbizonytalanítottuk őket ebben. Nem állítom, hogy ezek rosszak, nem tudom megítélni, hogy helytállóak-e a kifogások, de azt igen, hogy nem tudtuk elmagyarázni, miért fontosak, és ez volt az egyik legkomolyabb hiba.

Gazdasági szabadságharcot hirdettünk, és elküldtünk mindenkit a picsába. Itthon ugráltuk körbe a kínai miniszterelnököt, és hirdettük, hogy a saját utunkon járunk. Aztán rájöttünk, hogy hopp, ez így nem megy, és visszakuncsorogtunk azokhoz, akiket korábban lefitymáltunk. Azok fogadtak volna minket, de mi ahelyett, hogy okosak lettünk volna, erősek akartunk lenni egy olyan helyzetben, amikor Görögország és Olaszország helyzete pattanásig feszítette a teljes világgazdaság idegeit.

A magyar ellenzék pedig tudván, hogy esélye nincs, a létező leggusztustalanabb taktikát választotta: mivel tudják, hogy itthon a kutyát nem érdeklik, mert bohócok, és nyolc év alatt minden bizalmat eljátszottak, ezért a külföldön élő haverok, és kapcsolatok révén határon túlon panaszkodnak. A francia, német, olasz baloldali, vagy liberális pártok – a Fidesz konzervatívnak mondja magát – újságjai pedig nem tesznek lakatot a szájukra, ami – tudva azt, hogy amit a külföld mond, az szentírás – sikerrel helyezi nyomás alá a kormányt elfeledve azt, hogy közben a saját országukat járatják le.

Diktatúrával riogatnak és a sajtószabadság eltörlésével, mikor harmincezren tüntetnek Budapest belvárosában, és újságokon, blogokon alázzák porrá a kormányt. A hülye magyar pedig hisz nekik, mert nem lát az orránál tovább. Nem akar diktatúrát, pedig ahhoz van szokva, sajtószabadságot akar, mert az jó (és igaza is van!) de elhiszi, hogy nincs, és ezt persze az interneten, vagy a baloldali újságban olvasssa, vagy liberális okostojásoktól hallja– amit diktatúrában, és/vagy sajtószabadság hiányában meg sem tehetne…

Az ország vezetői pedig ahelyett, hogy érdemben kormányoznának, hülye döntésekkel a fél világot ellenünk fordítják. Ahelyett, hogy elmagyaráznák, miért hülyeség az, amit a fentiek leírnak, otrombaságokat nyilatkoznak, hogy adunk néhány kokit, és sallert. A kultúrember ezt nem tudja elfogadni, ezen röhög, és hátat fordít, de ők a biztos kormánytöbbségük birtokában ezzel nem foglalkoznak.

Ez az ország a világ egyik legrosszkedvűbb országa. Az emberek fáradtak, nyűgösek, túlhajszoltak, morcosak, mérgesek, és irigyek. Sehol a világon nem jelentik fel egymást szomszédok ennyien az adóhatóságnál, mint nálunk. Ha két forinttal többed van mint másnak, az áskálódni kezd ellened. Nálunk veszik el a legtöbbet a fizetésemből, az autópályáink, a tömegközlekedésünk, az üzemanyagunk, a ruháink, és az élelmiszereink árai a fizetésünkhöz képest Európa legdrágábbjai között vannak. A szegény Amerikából rendelünk neked ruhákat, mert a jó minőség szállítással együtt annyiba kerül, mint a silány a helyi bevásárlóközpontban.

Aki teheti elmegy, elköltözik, aki marad, reménytelen. Egy lakás, és egy kocsi a horizont, akinek ennél többje van, az rabló tolvaj gazember.

Pedig lehetne ez máshogy is: gyönyörű országban élünk, földrajzilag ideális helyen, és olyan vízforrásokon ülünk, amik a te generációdnak jelenthetne biztos megélhetést. Kis ország vagyunk, de közben nagy is – bár nincs itt Beckham jobb lába (idézet volt egy filmből) de ahhoz képest mennyien vagyunk, a világ feltalálóinak legjobbjai itt születtek. Sokkal többek lehetnénk ennél. Tele vagyunk tehetségekkel, okos, intelligens emberekkel, de a Jóisten fura humora miatt egyik sem megy politikusnak.

Mindezektől függetlenül és a sors furcsa fintoraként meg vagyok győződve arról, hogy ebből a helyzetből csak Orbán Viktor tud kivezetni minket. Kevés érvet tudok felhozni emellett, de így érzem. 

A költő azt írta le régen, hogy áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell. Apád így tesz. 

Üdvözöllek a hazádban.