Fekszem az ágyban és arra gondolok, hogy holnap egy új élet kezdődik el. A melankólikus hangulatot néha megtöröm egy cifra káromkodással, amiben az UPC minden dolgozójának felmenőjét szidom, mert marha lassú az internet. Ma nem először idegesítem már fel magam, példának okáért leordítottam egy vén farok fejét a forgalomban.
Történt, hogy vezettem nyugodtan látván, hogy úgyis pirosra vált a lámpa. A parasztja a belső sávból vágott át előttem a külső kanyarodóba úgy, hogy ha nem fékezek, elviszi az autóm orrát. Mellégurultam, a gyógyszerem is elgurult valamerre, lehúztam az ablakot és úgy üvöltöttem, ahogy a csövön kifért. Lehordtam mindennek, majd amikor zöldre váltott a lámpa továbbmentem.
Komolyan meglepődtem magamon. Azért akadtam ki így, mert úgy éreztem, nekem már családom van, és nem veszélyeztethetem magam, aki pedig engem veszélyeztet az a családom veszélyezteti, azt pedig nem hagyom. Ha kiszállt volna az autójából, Isten bizony leütöm a francba, majdnem megölt - hetvennel a középső sávban nagy forgalomnál megpördülni nem életbiztosítás.
Szerencsétlen persze nem tudta, hogy egy harcias ifjú apa önti rá az elmúlt néhány napban felgyülemlett összes feszültségét, és fújja ki magából a gőzt. A körülöttünk állók konstatálták, hogy itt van még egy barom, aki felhúzza magát más hülyeségén. A fószer (miután továbbmentem, mert addig szólni sem mert) megbeszélte az asszonnyal, hogy ezek a mai fiatalok milyen bunkók. Lényegében mindenki továbblépett az eseten, csak én puffogtam még húsz perc múlva is, de ez van, ha valaki kiskakasként védi a saját tyúkjait.
Utolsó kommentek