Négy és fél hónap alatt megtanultál biztosan járni, gagyogsz, és még mindig elalszol ha este lefektetünk. Jó gyerek vagy, de három felnőttet kikészítesz napközben mert egy percre sem tudsz a valagadon ülni.
Március közepén indultál el magadtól először. Először a térdeden jártál. Felegyenesedtél és a két térdeden közlekedtél a lakásban mindenfelé, mert ahogy a tavasz beköszöntött úgy kaptál egyre több szabad teret a hatalmasnak nem nevezhető lakótelepi panellakásban. Komolyan aggódtam, hogy úgy maradsz, eszed ágában sem volt felállni. Aztán rájöttél, hogy itt-ott fel tudod húzni magad, és tétován lépkedni kezdtél a szekrénybe, vagy a kanapé szélébe kapaszkodva. Aztán egy márciusi napon anya a nagymamájánál volt, én pedig unalmamban kivittelek a játszótérre. Vártuk anyát, aki olyan későn jött, hogy én közben megtanítottalak járni. Már biztosan álltál a lábadon, amikor én eltávolodtam tőled pár lépésre, leguggoltam és hívtalak magamhoz. Te pedig elindultál, ezt aznap még sokszor megtetted, majd néhány hétig nem. 13 hónaposan már biztosan jártál, nem kapaszkodsz semmibe, átléped a küszöböt, nem esel már el a göröngyökben sem.
Már csak egy dédimamád van, miután az én nagymamám márciusban itthagyott bennünket. Az volt az álma, hogy életében egyszer még téged vezethessen a kezednél fogva. Ez március közepén megtörtént, hazajöttünk, és másnap este békésen elaludt. Nagyon megsirattam. Még nem volt huszonöt éves, amikor az orvosok közölték vele, fél éve van hátra - betöltötte a nyolcvanat, amikor csendben elaludt. Élete utolsó 24 órájában még látott téged, és engem is. Még gyerek voltam, amikor készült egy kép velem, amikor engem vezet, és anya néz engem. A meleg tavaszi délutánon éreztem, meg kell csinálni azt a képet. Nem lett tökéletes, de készen lett. Másnap mama meghalt. Nagyapám hatvan év házasság után maradt egyedül - nem tudom, hogy lehet ezt ép ésszel elviselni, de neki valahogy megy.
Az egy éves születésnapodat Á nénédnél ünnepeltük, összegyűlt a család. Igazából nekünk nagyobb ünnep volt, mert túléltük az első 12 hónapot veled. Anyád keresztanyja és nagyapád nem jöttek el felköszönteni, de az előbbi legalább kimentette magát valamivel, nagyapád még ezzel sem foglalkozott. De aki ott volt az jól érezte magát, kaptál tortát, amit szétszedhettél volna, ha nem két ujjal csipegetted volna. Jól viselkedtél, kora délután véget ért a buli, mert kis gyerekkel nem maradtunk sokáig vendégségben.
Megkaptad az új gyerekülésed, hosszas keresgélés után egy Römer King plus mellett döntöttünk anyáddal, amit alig ötvenezer forintért vettünk meg, jó vásár volt, szeretsz benne ülni és azóta anyád sem a hátsó ülés foglya már hanem ott ül mellettem elöl.
Sokat járunk játszótérre, ami egy kemény világ, majd írok róla bővebben is, nem tudom szeretem, vagy gyűlölöm-e, de két játszó között is óriási különbség van. Tipikusan az a hely, ahol közel vagy olyan emberekhez is, akikhez egyébként nem szeretnél, és kedvesnek kell lenned velük, mert te tuti, hogy az ő homokozóvödrükkel akarsz játszani, amit persze ilyenkor mosolyogva kölcsön kell kérni attól, akit egyébként szívesen képen törölnék egy péklapáttal. A fejkendős, szandálos anyukáktól akik halálra becézgetik a neveletlen két-három éves gyereküket hülyét kapok, alig van néhány olyan ember, aki kellően laza lenne hozzánk. Bocs, de az én gyerekem ha olyan kedve van koszos, néha bizony megeszik egy kis homokot, és igen, én feldobom, amikor lecsúszik a hintán még akkor is, ha a padon ülő tyúkok szerint ez felelőtlenség. Mi kavicsot szedünk vödörbe, hangosan röhögünk a hinta előtt és szeretjük jól érezni magunkat úgy, hogy ezzel senkit meg ne bántsunk, mégis gyakran kapjuk a fura nézéseket, amiken néha jól szórakozom, máskor felidegesítem magam.
Betonbiztos napirendünk van, és ez anyádnak köszönhető. Hét és nyolc között kelsz, aztán elvagy jó esetben egy órát is a járókában miközben nézed a Baby TV-t. Anya ilyenkor kávézik, hétvégén persze én is vele, utána indul a játékidő. Tévé kikapcsol, te szaladgálsz fel és alá őrjítő sebességgel, miközben megy a halandzsa. Tizenegy és dél között elalszol, fogod a cumid és a szundikendőd és odaállsz a hálószoba ajtaja elé, anya beenged, és ha szerencsénk van, öt perc múlva alvás van. Aztán felkelsz, és megy a güzü tovább, délután játszótér, játszóház, kirándulás, valami általában van, kivéve, ha esik az eső, ilyenkor te ugyanúgy megteszed a magad métereit, csak anyád vár haza üveges, beesett szemmel morogva, hogy egész nap ki sem tudtatok mozdulni. Fél nyolc körül aztán fürdés, ahogyan az első nap óta mindig, utána reggelig csend van.
Kábé ez a dolog idilli oldala. Anyagilag szarban vagyunk, a belem kidolgozom, de másodállást keresek, iszonyú, minden milyen drága, és mennyire nem tudunk félretenni, pedig kurvára nem élünk nagy lábon. A nagyszülőkkel nem vagyunk beljebb, néha úgy érzem, magunk vagyunk. A nagyapáid nem törődnek sem veled, sem velünk, az egyetlen nagymamád, az én anyukám valamennyit igen, de ennél szeretnénk, ha sokkal többet tudna vigyázni rád, mert anyáddal egyre nehezebben bírjuk azt, hogy alig tudunk kettesben lenni, hogy nem tudunk kimozdulni. Más pedig nincs, aki vigyázzon rád. A barátaimat lassan elveszítem, mert a tanulás, munka, család hármasból nem tudok kiszabadulni, a kapcsolataim felszínesek és főleg a munkahelyemre korlátozódnak. Nagyon szeretlek, de néha nagyon vágyom arra, hogy aludj legalább egyszer nagymamádnál, hogy anyáddal egy jót birkózhassunk az ágyunkban, és ne mindig a kanapéra legyünk kizavarva, ami kényelmetlen is, és amit már nagyon unok.
Alig vagyok itthon, ha fürdetés előtt egy órával hazaérek már jó, így hétvégén mindegy, mit akarok csinálni, nem jön össze, mert anyád alig várja, hogy lepattintson, jobb híján rám, így öt napi kemény munka után jön az, hogy két napig rohanok utánad. Ha van hétvégén egy órám, amikor ülhetek nyugodtan a seggemen jön anyád, aki tuti kitalál valamit, hogy mit kellene csinálni, aztán ha nem jól reagálok jön a morgás, hogy ő csak velem akar lenni. Így van ez fordítva is, de néha le kellene ereszteni az agyamat, mert mostanában ott járunk, hogy anyád néhány mondata úgy meg ki a bal fülemen, ahogy előtte bejött a jobbon, és nem jó ez így senkinek sem. Ha játszótérre megyünk az úgy néz ki, hogy anyád leül a padra és néz minket, élvezi, hogy nem neki kell utánad rohannia, mert néha iszonyúan unja, ezt én amúgy tökre megértem, csak nem biztos, hogy a legoptimálisabb leosztás az, hogy hétköznap dolgozom mint a barom, hétvégén pedig pihenés helyett téged kergetlek. Mert arra semmi esélyünk, hogy jöjjön nagymamád és vigyázzon rád, vagyis max. akkor, ha mi viszünk el hozzá egy fél napra. Nagyapád közben vett magának egy Z3-as BMW-t a hetese mellé, hol Hévízen, hol Izlandon van nyaralni, de arra nem jut ideje hogy arról érdeklődjön, élünk-e egyáltalán. Szánalmas, iszonyatosan össze fogunk veszni egymással egy napon, mert én ezt nem fogom némán tűrni az idők végeztéig, az biztos.
Szóval életed 14. hónapjában úgy élünk, hogy alapvetően minden rendben van, de a felszín alatt gyűlik a feszültség és nagyon remélem, hogy ez nem fogja elrontani az anyáddal való kapcsolatomat, akit nagyon szeretek még akkor is, ha nem mindig tudom és akarom azt adni neki, amit ő szeretne azon egyszerű oknál fogva, hogy képtelen vagyok hét napon keresztül háromezres fordulatszámon pörögni. Néha le kellene állnom, amire hetek óta nem volt lehetőségem a vizsgáim miatt - nyolcból nyolc ötös, csak úgy megjegyzem.
Nagyon örülök, hogy végre lehet veled játszani is, golyókat húzogatni, Duplozni, autózni, babázni és a legkisebb kedvem sincs ezt most egy második gyerekkel újrakezdeni. Most úgy érzem, hogy egy gyerekkel is teljes lehet az életem, és részint a fentiek, részint a saját magam undorító, önző kényelme és önmegvalósítási vágya miatt sem érzek affinitást arra, hogy testvéred legyen még akkor sem, ha ezért sokan lenéznek majd.
Utolsó kommentek