Magamon is meglepődöm, milyen jól kezelem a helyzetet. Volt egy hosszú kapcsolatom, ahol az akkori barátnőm nagyon akart gyereket. Én pedig nagyon nem. Vége is lett. Aztán jött C, és persze nála is gyorsan előkerült ugyanez. Már máshogy láttam, de még mindig felállt a szőr a hátamon a gondolattól is. Felelősség, anyagiak, sírás, pelenka, hogy megyek így meccsre, gondoltam. Teltek a napok, a hónapok, aztán lassan minden megváltozott. Úgy voltam a gyerekkel, mint mondjuk a dobfelszereléssel. Jó, szuper, eljátszom vele, de otthonra nem kellene.
Utána édesanyám ráébresztett valamire: Fiam, lassan 30 évesek lesztek. Nálad ez nem számít, de C-nél igen. Ha szereted, ne várasd. Mindezt egy reggel a Petőfi híd budai hídfőjénél, a piros lámpánál mondta, telefonba. Ott változott meg minden. Itthon persze háromnaponta előkerült a történet, leendő anyósom turkálta a gyerekruhákat, én iszonyú zavarban voltam, próbáltam jó képet vágni hozzá kevesebb, mint több sikerrel. Anya kínosan kerülte a témát, nagyanyáim, és apám (elváltak) folyamatosan kérdezték. Úgy éreztem, hatalmas a nyomás rajtam. C borzasztóan babát akart már, néha türelmesen, néha hisztisen adta ezt tudtomra. Én egyre biztosabban éreztem, eljött az idő, de kellett még valami, hogy ezt biztosan tudjam.Olyan volt, mint amikor ejtőernyőzni megy az ember. Áll a repülőgép ajtajában, tudja, hogy ugrani akar, de kell valaki, aki hátbarúgja, hogy neki merjen indulni. Én is egy ilyen hátbarúgásra vártam, de nem tudtam, honnan fog jönni.
Aztán az Index megírta, hogy fogy a magyar, és olvastam pár hülye idióta kifogásait. Még aznap láttam egy aranyos gyereket. A szülők nem voltak fiatalok, és anyagilag sem álltak jól. De olyan szeretet volt bennük a kis tökös iránt, olyan harmónia volt a családban, hogy azt mondtam: én is ezt akarom, nekem is kell egy ilyen, itt, és most.
Este hazajöttem, C-vel összebújtunk, és anélkül, hogy szóltam volna mire készülök, megtörtént. C sírt, boldogságában, meglepődésében, majd a pihegés után megkérdezte, most akkor meddig kell így fekve maradnia. Nevettünk, fogalmunk sem volt. Állítja, a lélegzésemből tudta, mire készülök, de mégis, négyszer megkérdezte közben, hogy biztosan akarom-e.
Kevés dologban voltam eddig ennyire biztos, mint ebben. Szeretem, és nem érdekel, lesz-e itthon sírás. Persze, hogy lesz. Az anyja és a baba is fog bömbölni, ebben biztos vagyok. Nem tudom, hogy megyek meccsre. Valahogyan biztosan. Vagy nem. Másodlagos. Az anyagiakat majd megoldjuk, sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint sokan a környezetünkben.
A döntés megszületett. Nem érdekelnek a körülmények, gyereket akarok.
Utolsó kommentek