"Ma sem csináltunk semmit, jövő hétvégén sem fogunk, aztán meg a hülye barátaidnak meséled majd, hogy milyen hülye vagyok"
Mindezt azután, hogy leordította a fejemet azért, mert nem pakoltam el rendesen a konyhában.
Aztán már hiába jöttem ki, és raktam rendet, ez a rendkívül fontos esemény el is intézte a délutánunkat, leültem inkább dolgozni. Persze, kimehettünk volna a Városligetbe, de volt egy olyan megjegyzése, amit nem vagyok hajlandó elengedni a fülem mellett, és most szívesen odamennék, átölelném, és megbékíteném még akkor is, ha nem érezem magam hibásnak, de az a mondat nagyon durva volt, ilyet nem mondunk, úgyhogy ezt most nem fogom megtenni...
Frissítve:
Jelentem, 16 óra 30 perckor a harc véget ért, C kiszólt a szobából, hogy nem békülünk-e ki, én bementem, filmet nézett. Megkérdeztem, hogy mennyi van még hátra a filmből, erre közölte, hogy 40 perc, már láttam a szemén, hogy mosolyog. Megkért, menjek el neki a Nagyi Palacsintázójába, rakott, édes palacsintáért, mert azt szeretne vacsorázni. Ergo tegyem jóvá a hülyeségemet.
Közölte, hogy tudja, hogy egy fasz volt, de én is, úgyhogy tegyem jóvá. Mindezt azzal a mosollyal, amivel bármikor levesz a lábamról.
Én pedig szeretem annyira, hogy felcsapott farokkal ülök be az autóba, és hozok neki bármit, amit kíván még akkor is, ha az agyamat eldobom a stílusától. A beszélgetés alatt kiderült, miért ilyen: nem tudja, hogy akarja-e ezt a babát igazán és attól fél, nem lesz jó anya, hogy mindent rosszul csinál. Szeretné visszakapni a korábbi énjét, és totál össze van zavarodva.
Azt hiszem, hogy ezek normál, kismamás gondolatok, amin mindegyik pityereg kicsit.
Rohanok, megyek palacsintáért. Korábban azt írtam, ha bármit teszek, nem várok érte semmit, max azt, hogy akkor nem lesz nagyjelenet. Azt hiszem, ma megtapasztaltam leírt szavaim erejét.
Utolsó kommentek