C ezt írta:
Életem legnehezebb időszaka a mostani. Édesanyám meghalt két hete, váratlanul, hisz nem tudtam, hogy halálos beteg, csak annyit hogy nagyon beteg, és hosszú a gyógyulási idő. Kímélni akart.
Nagyon hiányzik, hisz jó kapcsolatunk volt, és nagyon szerettem, de most mindennél jobban érzem a hiányát, hiszen gyermeket várok, és anya tapasztalatai és segítsége nélkül ez nagyon nehéz. Hiába mondja mindenki, hogy segít amikor tud, hívjam nyugodtan, nem tudják pótolni anyát.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy az unokáját akit annyira várt, már nem fogja látni. Nem értettem miért sírt annyira keservesen amikor a 12 hetes ultrahangon látta mozogni, és nem értettem, hogy miért mondta el szóban olyan dolgokat, hogy kell egy gyereket fürdetni, amikor úgyis jön és megfürdeti, mert én egyedül nem merem.
Amikor utoljára megölelt, akkor éreztem először, hogy mozog a hasamban a pici, odabújt a mamához. Nagyon szerette volna megtudni, hogy fiú-e vagy lány, de már nem sikerült elmondani neki, hisz a 18 hetes genetikai ultrahangra csak a jövő hétfőn megyünk.
Nem tudom hogyan fog felállni a család ezután a tragédia után, hogyan fog megmaradni az összetartozás, és a kapcsolatok. Nem érzem magam késznek arra, hogy a család összefogásával járó feladatokat magamra vállaljam. Ráadásul még jön egy karácsony is ami a hegedő sebeket elemi erővel fogja újra feltépni.
47 éves volt, 32 éve ismerték egymást apával, hiányzik.
Utolsó kommentek