Reggel nyolc órakor ébredtünk, hogy elmenjünk a Fehérvári úti piacra, ahonnan Mamának kellett három szál kolbászt hoznunk. Igen, ilyen apró-cseprő dolgaink voltak csak, köszönhetően annak, hogy már minden készen vár, és nem kell a bababoltokat járnunk naphosszat. A nap gondja, hogy csak mamának vettünk kolbászt, magunknak nem, ez később fog problémát okozni.
(Zárójel: az előbb felkopogtam a felettünk lévőkhöz, (ököllel kopogtattam meg a csövet) mert a hülyegyerek már megint rohangál. Anyád szerint ebből nem értenek, és rámutatott a fém tálcára, hogy ezzel verjem a csövet. Ezek tiszta hülyék, de ezt majd egy másik bejegyzésben leírom.)
Hazajöttünk, kiültünk a tegnap kitakarított erkélyre, és kényelmesen, egy-másfél óra alatt megreggeliztünk. Egy órán keresztül élveztük még a tavaszi napfényt, majd bejöttünk, és aludtunk másfél órát. Utána tovább pihentünk, beszéltettünk, mikor megjött keresztanyád, aki itt volt este fél nyolcig, most várom, hogy anyád remek rakott krumplija lepiruljon, hogy vacsorázhassunk. Limonádét ittunk, fagyiztunk, én megvettem a Magyar Konyha negyedik számát szellemi tápláléknak, egyszóval a mai napunk legnagyobb gondja az volt, hogy miért nem vettünk magunknak is csípős kolbászt, mert jól jött volna a reggelihez.
Marha jót romantikáztunk, régen csókolóztunk ilyen jót. Mást már nem szabad. :(
Utolsó kommentek