Lányom, képzeld el, olyanok kérdezősködnek utánad, akik máskor hozzám sem szólnak.
Multicégnél dolgozom, rengeteg emberrel találkozom, aki tudja, hogy hamarosan érkezel – és mivel járt a szám rendesen, sokan vannak ilyenek – naponta kérdik, hogy mikor jössz már. Kedvesek az emberek, és ez a mai világban nagyon nagy szó. Aranyosak, mikor azt kérdik, mikor jön a gyerek, a feltett kérdés után érdeklődő tekintettel néznek rám, de nem tudom, milyen választ várnak. Kétezerszer elmondtam már, mikorra vagyunk kiírva, a gyerek pedig nem úgy születik, hogy bejelentkezik előre – ezt úgy mondom, hogy nem küld MR-t. Így megértik. – az egyik barátom felhívott, hogy mi történt, mert egész nap nem látott Facebookon. Ez egy közösségi oldal az interneten, ami napjainkban nagyon népszerű. Egy másik minden második nap telefonál, hogy vagyunk. A harmadik ha beszélünk, először utánatok érdeklődik.
Az emberek sajnos manapság nem így viselkednek egymással, ezért minden apró kedvességnek örülni kell, ezért apa ötezredjére is mosolyogva mondja, mikorra vagy kiírva, (ez egy dátum, amikorra a születésed várjuk már augusztus óta) és azt, hogy nem sajnos nem szólsz előre, mikor érkezel majd.
Úgyis csak két hónapig vagyunk téma, mikor megszületsz még érdekesek leszünk, aztán minden megy majd tovább a maga régi medrében.
Utolsó kommentek