Dolgozom, közben ezt hallgatom.

Anyád szerint semmit nem vagyok képes elintézni, és én vagyok a hibás azért, mert ma amikor fürdetés előtt beszartál, az belefolyt a pelenkázó komód fiókjába, és neki mindent ki kell mosnia újra. Mert ő már mennyiszer pelenkázott, minősítő körülmény, hogy a kiskádat sem tudom rendesen kiönteni - tény, mellément, úszott a fürdőszoba - elege van, hogy minden csak akkor van megcsinálva, ha ő csinálja meg. 

Éjjel aludhatott volna, te tíztől reggel hatig aludtál, nem én tehetek arról, hogy hajnali kettőtől nem aludt, mert felébredt minden nyekergésedre. Napközben hol ez jön, hol az, nagyjából reggeltől estig van itt valaki, tegnap édesanyád még azt mondta, egyelőre nem akar egyedül lenni. Szoptatás után mellfejés, a hóna alatti nyirokcsomó nagyon be van duzzadva, lényegében másfél hónapja nem aludta ki magát. 

Kiderül, hogy a mosogatógépbe sem tudok rendesen bepakolni. Közben a gyerek elaludt, most az anyja hisztizik. 

Úgyhogy nem veszekszem vele, még akkor sem, ha igazságtalannak tartom hogy nekem esik amiatt, hogy beleszartál a fiókba, ha ő van ott, akkor is ezt teszed, de legalább volt kin kitöltenie a dühét. Fáradt, amit értek, úgyhogy annyit mondtam, hogy nincs igaza, és baromság, hogy emiatt nekem esik, erre aszem mondott valamit, amire már nem figyeltem. 

Most itt fej mellettem, a dühe elpárolgott, én pedig dolgozhatok tovább hajnalig, mert a főnökeim nem a fiókba szarnak, hanem arra, hogy te megszülettél, és tömnek munkával - amit napközben egyéb elfoglaltságok miatt nem tudok megcsinálni. Valamelyik nap hajnali háromig sírtál, én közben a laptopot püföltem, reggel hétkor már úton voltam. 

Várom már, hogy itthon lehessek veletek egész nap.