Nagyot utaztál ma, hihetetlen örömet okoztál két nyolcvan éves embernek, és megismerkedtél apai nagyapáddal is. 

Apa szokszor hívja magát mezítlábas parasztgyereknek, és erre igencsak büszke is. Van a baráti körünkben ősi nemesi család sarja, elszegényedett gavallér, újgazdag juppie, kedvelem őket, de apa szívéhez a vidéki emberek állnak a legközelebb. Talán azért, mert ő is ott nőtt fel. Egy alig ezer fős kis faluban, ami sokaknak porfészek, de apának hazai pálya. Az erdőben nőttem fel, sutyinkáztam, horgásztam, bicikliztem, fára másztam. Ezerszer szebb gyerekkorom volt, mint bárkinek a XII. kerületben. Születésed pillanatától kezdve vártam, hogy először levihesselek, és megmutathassalak imádott nagyszüleimnek. 

Ők egyszerű, de nagyszerű nyolcvan év feletti emberek - számukra a mikrosütő már túl bonyolult. Egész életükben a mezőgazdaságból éltek, nagyapámat tavaly elhoztuk Budapestre - a hatvanas évek óta nem járt itt. Nagymamám amióta nyugdíjba ment nem szívesen mozdul ki kertkapun, nagyapám évtizedek óta intézi a bevásárlást (biciklivel), és jár ki az udvarra dugiban cigizni, mert mama haragszik érte. Hatvan éve házasok, nagyon szeretem őket. Nagyapám nem beszél sokat, de amikor dolgozni kezdtem csak ennyit mondott: Fiam, néha bizony össze kell majd gyűrnöd a kalapot. Akkor nem értettem. Ma már igen. 

Nagymamámnak az ötvenes években azt mondták, néhány hónapja van csak hátra, olyan súlyos tüdőbeteg. Két huszonéves fiatal voltak, házasok, előttük állt az élet, (nyakukon a ruszkik) és volt már egy pici gyerekük. Akárcsak anya és apa ma. Amikor kiderült, hogy mama súlyos beteg, borzasztó időszak jött számukra. Azóta eltelt hatvan év, mama megőszült két gyereket, (érzed a szójátékot?) lett négy unokája, és már három dédunokája. Anyának mondta valamelyik nap: "Kislányom, én már elmehetek. Teljes életem volt, ha az orvosoknak igazuk lett volna, te sem születtél volna meg. Boldog vagyok, hogy így éltem." Öklömnyi vérhólyag van a hasában, bármikor elveszíthetjük. Ma találkoztatok. 

A déli etetés után elindultunk, te nyugodt voltál, a hordozóban azonnal elaludtál. Nem szóltunk hogy megyünk, nem akartuk, hogy készüljenek. A két öreg a szobában nézte a Seherezádé című szappanoperát, amikor anya feltűnt az ajtajukban. A konyhában voltak, apa a szokásos köszöntéssel üdvözölte őket, de az ajtón lévő függönytől még nem láttak téged. Aztán lebbent a függöny, és eléjük tártalak. Mindkettejüknek könnyes volt a szeme, át akartak öltözni, mert szerintük piszkos volt a ruhájuk, aggódtak, hogy elindultunk ilyen pici gyerekkel, hogy meg fogsz fázni, de le sem vették rólad a szemüket. Dédnagymamád a kezébe vett, kiültünk a gangra, beszélgettünk, papa diszkréten hátrébb húzódott ahogy szokott, mama viszont nem távolodott el a babakocsitól két méternél többre. Odáig voltak tőled, pedig te lazán végigaludtad az ott töltött szűk két órát. Készült videófelvétel, sok-sok fénykép, hogy később legyen min megmutatni neked, kik voltak apa nagyszülei. 

Jólnevelt fiúként elvittelek apámhoz is, aki az új nőjével együtt megtekintett. Nagyon kedves volt, letette az italt, és a cigarettát is érkezésed hallatán. Meg volt hatódva, tetszettél neki. Ő azt várja, hogy totyogj, és meg tudjon dögönyözni. Őt is végigaludtad. 

Hazafelé az autópálya mellett van a kedvenc éttermünk, nagyon éhesek voltunk, beugrottunk oda is. Életedben először lekéstük a fürdetést, háromnegyed kilenckor merítettelek vízbe, amit örömmel viseltél. Utána bőségesen megvacsoráztál, most anya próbál elaltatni. Végigaludtad a délutánt, mindenkit elbűvöltél. Nagyapádat, dédnagyszüleidet, az étterem tulajdonosait, anyát, és apát is. 

Kellhet ennél több?