A feleségem rácsodálkozott, hogy négyessel kezdődik a gyerek személyi száma. Válaszomat, miszerint a delfinek, és a teknősök is előztek, nem fogadta el, és mulatságos magyarázatot talált.
Először azt hitte, elírás, gyorsan felhívta SZ-t, aki aznap szült mint ő. A másik kismama meglepődött, és kapásból elmondta a gyerek TAJ számát, képben vannak mindketten. Mikor C megtudta, hogy a kisfiúnak hármassal kezdődik, gondolkodni kezdett. Erősen törte a fejét. Rámnézett, és tágra nyílt szemmel, csodálkozva közölte:
- Szerintem betelt a kettes.
Elkezdtem vihogni, nem értette, miért, aztán megbeszéltük, hogy mivel a második-ötödik számjegy a gyerek születési dátumát takarja ezért nehezen telhet be, de persze C-é volt az utolsó szó:
- A gyerek születési dátumának számjegyeit ha összeadom, tizenhat lesz. Ez páros, úgyhogy jó, nem?
Utolsó kommentek