Vannak érzések, amiket szerintem minden apának, minden férfinek meg kell élnie, aki gyerekvállalásra adja a fejét - összegyűjtöttem néhányat, olyat is, ami a nők szerint eretnekség.

Baromi kemény volt átállni arra, hogy van egy gyerekem. Szabadidő nincs, a munka után azonnal irány haza, de itthon sem tudom ledobni magam a kanapéra, mert a feleségem alig várja, hogy én foglalkozzak a gyerekkel. Amihez - megmondom őszintén - nem mindig van kedvem. Van, volt, és lesz még olyan, hogy én csak nyugalmat akarok, de persze olyan is, hogy alig várom, hogy megdögönyözhessem a kis szarost. Az elmúlt nyolc hónapban volt olyan érzésem, ami talán nem tisztességes, de ettől még az enyémek voltak. És jónéhány esetben lesznek is. 

Nagyon fontos, hogy azért merek ezekről beszélni, mert fel merem vállalni őket. Tudom, hogy sokkal erősebb a kapocs közöttem és a feleségem, vagy a lányom között, hogy ezek éket verhessenek bárhová is, és egyébként is: volt ilyen. 

"Még három napig nyugi van"

Amikor megszületsz, pár napot még kórházban töltesz. Én tök jól elvoltam abban a pár napban, jól berúgtam, kétszer is, és pihentem sokat, tudtam, hogy ha hazajössz, ilyen nem lesz sok. Nem is lett. 

"Nem ilyen lovat akartam..."

A férfi tűr a terhesség első 12 hete alatt, amíg a nő hülye. Aztán később is. A végén, amikor a nő már tényleg szenved. Az első pár hétben, amíg belerázódik, és utána, amikor a gyerek nyűgös. Ilyenkor mi kapjuk az oltást, sokszor nagyon igazságtalanul. Ilyenkor kimentem a szobából, becsuktam az ajtót és arra gondoltam, hogy én nem ezt akartam. Úgy, hogy fogalmam sem volt, lehet-e ezt máshogy. 

"Nem kelek fel, tettetem, hogy alszom, mindjárt felébred"

Aludtunk az ágyban, az asszony nagyon fáradtan, én szintén. Véletlenül én ébredtem hamarabb a nyöszörgésre - de elgondolkodtam azon, hogy nem kelek fel, pár másodperc múlva az anyatigris úgyis felriad, és ugrik. Ilyen többször is volt.

"Még négy óra fél nyolcig..."

Minden este fél nyolckor fürdetünk. Gyakran nagyon várom az időpontot. Amikor anyáddal szeretnék lenni, vagy tök fáradt vagyok, vagy csak nyugalmat akarok, ólomlábakon jár a kismutató, sosem akar este fél nyolc lenni. Sokszor számoltam az addig hátralévő időt.

"Hazamenjek, vagy maradjak?"

Amikor a feleségem azzal hívott fel, hogy a gyerek egész nap nyűgös volt, átfutott az agyamon, hogy ma véletlenül fél nyolcig fogok dolgozni. Ez csúnya gondolat volt, és sosem maradtam direkt tovább azért, hogy ne lássam a nyűgös lányomat, inkább jöttem haza időre, ha sikerült. Persze olyan is volt, hogy nem, de az nem ezért. :)

"Végre eszik, csend van!"

Volt olyan, hogy alig vártam az etetést. Addig sem volt veled bajom, anyád szoptatott, csend volt, volt 10 percem, hogy lazítsak. Az esti fürdetés után sötétben vacsoráztál, utána ha felébredtél, jellemzően anyád ment be hozzád. Amikor rátok csuktam az ajtót, néha úgy éreztem, felszabadultam. 

"Most direkt szórakozik velem"

Az első pár hétben gyakori három órás összefüggő sírások nagyon megviseltek. Mára ezek lényegében eltűntek, a gyerek nyolc hónaposan alig ordít, de az elején ez nem így volt. A sötét szobában próbáltam lenyugtatni, miközben a feleségem a kinti kanapén próbált relaxálni az egész nap után. Két óra után tiszta ideg voltam, úgy éreztem, direkt szopat a saját gyerekem. 

"De jó lenne, ha átjönne ma este valaki..."

Nem jönnek hozzánk minden nap, de heti szinten sem. Viszont ha vendég jön, az általában fogja a gyereket, és foglalkozik vele. Még mindig pihentetőbb valakivel jófejnek lenni, mint a hiperaktív lányomat pátyolgatni. Persze nem mindig, van olyan, hogy jön valaki, és ki sem adom a gyereket a kezemből, de volt ez máshogyan is. :)

Mindezekkel együtt, a pozitív dolgok még mindig túlsúlyban vannak. Amikor a gyerek először rámnéz, mosolyog, feláll. Amikor mondok neki valamit, és reagál rá. Amikor tudom, hogy beszélgetek a lányommal. Amikor támaszkodik a kanapéra, és az egyik oldaláról elindul felém, és idejön. Amikor valaki kezében van, nyújtja a két kicsi kezét, hogy apához akarok menni, én megfogom a kacsóját, erre tétova léptekkel elindul felém, hogy a nyakamba boruljon. A büszkeség és a szeretet érzése mindennél erősebb, amikor tudom, hogy fejlődik, és hogy rendkívül értelmes, és érdeklődő a lányom. Ezek lendítettek át a nehéz perceken, amikor igenis magam alatt voltam úgy, hogy úgy éreztem, senkihez sem fordulhattam - az asszonynak is megvolt a maga baja, kétlem, hogy lett volna energiája az én nyűgjeimre.