Én először azt hittem, hogy egy jó placc, ahová leviszem a gyereket, aki eljátszik, én közben ülök a padon és jófej emberekkel beszélgetek olyan témákról, ami mindkettőnket érdekel. Aztán rájöttem, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb. 

Fogalmam sincs, hogy én bonyolítom-e túl a dolgokat, ezt lécci kommentben vágjátok a fejemhez, amennyien így van, ne csak a politikai témájú postokhoz legyen már hozzászólás. :)

A játszótér tele van egymást stírölő kismamákkal, akik azt figyelik, hogy a másik milyen ruhában van, mennyit hízott, hogy néz ki, milyen a haja, a keze, a körme, és próbálják belőni, hogy vajon milyen kasztba tartozik. Az egyik játszótéren figyeltem meg, hogy az anyukák a babakocsik típusa alapján gyűltek össze. Az egyik blokkban voltak a közép- és felsőkategóriás kocsik, a másikban az alja, én pedig a homokozóból jót röhögtem rajtuk miközben azt figyeltem, hogyan méregetik és beszélik ki egymást. A háromszázezres stokkéval vagánykodókat mindenki utálta. 

A játszótéren kevés a jó nő, tele van felkötött hajú, kinyúlt pólós nyivákoló anyukákkal, akik rendkívül irritáló hangnemben társalognak a sikoltozva rohangáló gyerekükkel. Ha akad egy csinos nő, a többi merő irigységből kiveti magából. Alapfelszereltség a hátizsák, a kismotor és a homokozófelszerelés. Én úgy láttam, hogy senki nem öltözik ki azért, mert oda megy, de örömmel fikáz bárkit, aki nem úgy néz ki, ahogyan ez neki tetszik. Én ettől hányok. Az emberek gyanúsan méregetik egymást, a beszélgetések felszínesek és jellemzően a gyerekre korlátozódnak, hogy mit és mennyit eszik, hogy alszik, satöbbi. A kisebb gyerekek szülei nem beszélgetnek, a saját kölyküket kergetik. 

Vannak szerencsés apák, akik tudják, hogy kell élni, ők gyakran bandáznak a homokozó mellett. És vannak a szerencsétlen béna faszok, mint én, akik örülnek, ha az esti fürdetés előtt 45 perccel odaérnek kicsit még hintázni, csúszdázni a gyerekkel. 

A játszótérre illik játékot vinni, de azzal más gyereke fog játszani, ezért fekete filccel rá kell írni a gyerek nevét, nehogy más véletlenül hazavigye. Mi vettünk egy Maclaren gyerek babakocsit, amit Lili imád tolni, ez mindig leköti, kivéve a játszótéren, ahol más gyerek bármilyen játéka érdekesebb, mint az övé. Így kábé az van, hogy a mi játékunkat kiöntjük a homokozóban mikor megérkezünk, aztán hazafelé menet összeszedjük őket. A miénkkel más játszott, a máséval pedig mi, jól működik ez így. 

A gyerek persze nem kéri el a játékát senkinek, odamegy, és megfogja. Ilyenkor én keresem meg a játék birtokosát, hogy udvariasan elkérjem tőle azt, amivel az enyém már vígan játszik. Szinte mindig ideadják, vicces, amikor a másik gyerek rinyálni kezd, mivel nem nála van az a játék, amivel egyébként sem játszana. Lili ilyenkor furán néz, mert nem érti, mi történik, a másik gyerek bömböl, az anyja nyugtatja, én pedig megkérdezem, hogy visszaadjam-e, és remélem, hogy nemmel válaszol, mert abban az esetben az enyém fog ordítani és azt nem akarom, ordítson inkább az övé, azzal nekem nincs bajom. :)

De az emberek alapvetően barátságosak, mondjuk én eleve közvetlen vagyok, néha talán túlzottan is. Alap kérdés, hogy mennyi idős a gyerek, tippelni életveszély, simán néztem már másfél évesnek három éves gyereket is, fordított esetben én biztos megsértődnék, mindenki jobban jár, ha először kérdez, és csak utána nyitja ki a száját. 

A játszótér a magamfajta humán beállítottságú embernek, aki imádja megfigyelni az emberi kapcsolatokat ideális hely, és egyébként szeretek is lemenni. Nem tudom, hogy jól látom-e a hely törvényeit, de ha igen, én elfogadom ezeket, szóval mindig a jobb pólómat veszem fel, ha kimegyek. Így, a szabályok elfogadása után elég jól el lehet lenni. Én simán leülök a gyerekkel a földre kavicsokat számolgatni, bárkinek odaadom a játékunkat, és nem sértődök meg, ha valaki nem adja ide a sajátját. Ugyanakkor jót röhögök azokon a túlsúlyos anyukákon, akik furán néznek rám, mert a csúszdáról lecsúszó lányomat hangos kacagások kíséretében feldobom a levegőbe, amiért nem érdekel, hogy koszos lesz-e, és amiért nem csucsujgatom halálra azért, mert pofára esett, és sír. Ez van, majd legközelebb jobban figyel - nekik persze biztos rossz apa vagyok, de ezzel nem kell foglalkozni, vannak ott éppen elegen ahhoz, hogy velük ne kelljen foglalkoznom. Azért titkon remélem, hogy találkozok majd ott magamfajta fickókkal, akikkel jól elleszek majd, netán össze is haverkodom, de nem fűzök nagy reményeket ehhez. 

Amúgy lehet, hogy nem is nekem kell ott jól éreznem magam, hanem a gyereknek, ő pedig úgysem foglalkozik a férfiak státusz iránti vágyával, vagy a nők közösségi érzéseivel. .