A nyolc hetes ultrahang előtt hagytam abba, megismerkedtem H dokival, ő lesz a nőgyógyászunk, nála születik majd meg a gyerek, ő V orvosa is, de azóta eltelt egy hónap, és azóta betöltöttük a 12. hetet.
Az egyik közösségi oldalon, igazi web2-es módon bejelentettük a baba érkezését. Nagyon trendi, mondhatnánk, ha valakitől ezt hallanám, kényszeredett mosollyal venném tudomásul, és magamban azt gondolnám, ez nem normális, de magunkra persze nem mondom ezt, mivel a közeli barátaink, és a családunk tőlünk tudta meg, és személyesen mondhatta, hogy: tetszik.
Az elmúlt egy hónapban C kívül, belül változott. Kezd gömbölyödni a pocakja, én is egyre többet simogatom, és beszélek a babához, majd lesz még ez több is, idővel. A hetedik-tizenegyedik hét között szörnyű volt, ahogyan néha viselkedett. Válogatás nélkül ordibált minden hülyeség miatt, hol két szem morzsa, hol három csepp víz volt a casus belli. Jellemző dialógus ebből az időszakból:
Moziba készülünk, a filmet C választja, előtte felteszek egy ártatlan kérdést:
- Szívem, miről szól a film?
- Tudtam, hogy nem is akarsz eljönni rá!
Mire felfogtam, hogy mit mondott, már elkezdte a sztorit, hogy bezzeg, amikor én, és ugye, hogy ő mindig, és én soha. Ezt úgy egy hónapig jól viseltem, utána nem, a cérna sajnos pont a születésnapja reggelén szakadt el, megint valami marhaság miatt kezdett el kiabálni. A következménye egy hatalmas üvöltözés lett, amit részemről egész napos idegeskedés, részéről egy kiadós sírás követett. De végre kimondta, hogy úgy érzi, nem is akarja ezt a gyereket, az állapotosság nem olyan, amilyennek ő gondolta, rosszabb annál. Hányingere volt, és hasfájása, permanensen. Emiatt volt ideges, amit pech, hogy pont rajtam töltött ki, de az ordítozás után ezek eltűntek. Jellemző beszélgetés a veszekedés utánról:
- Nem akarok felkelni az ágyból, mert akkor ideges leszek, és ordítozni fogok.
- Akkor ne kelj fel.
- Oké.
Aztán szépe lassan a vihar is elvonult. Az elmúlt másfél hétben már nyugalom van, aminek rettentően örülök, mert a munkám igencsak stresszessé vált és nehezen bírnám, ha itthon nem lenne béke. De szerencsére most az van.
A fenti megjegyzése azóta is foglalkoztat. Szerintem C remek anya lesz, törődő, gondoskodó, odaadó, felelősségteljes, csak még neki is el kell hinnie ezt magáról, és minden rendben lesz. Remélem.
V kórházban, a miómát kivették, utána a méhét is, majd megint visszakerült, újabb műtét, felvágták keresztbe, kitakarítottak mindent, ami sok stresszet, és idegeskedést okoz a kismamának.
Tegnap genetikai ultrahangon voltunk az Istenhegyi klinikán. 30 ezer jó magyar pénz volt, de cserébe kaptunk egy megnyugtató eredményt, három fényképet a gyerekről, és egy 12 perces filmfelvételt az ultrahangról, amit kiírtunk a leendő nagymamáknak. Az orvos tippje szerint lány, de ez csak tipp. C lányt szeretne, én fiút, a nevek már megvannak, az ordítozások úgy tűnik, véget értek, (ugye, véget értek?) így jöhet a második trimeszter, amit a rózsaszín köd időszakának szoktak nevezni.
Remélem, nálunk is így lesz, mert nagyon ránk férne.
Utolsó kommentek