Négy kilósan, és 57 centisen jöttél világra, meglehetősen gyorsan, de korántsem egyszerűen. Gyönyörű vagy, apa sírt, amikor meglátott, és alig mert megfogni.

Anya egész nap fél órás fájásokkal bírkózott, este, mire Fábry képernyőre került, ezek tíz percesre sűrűsödtek. Fél tizenegykor indultunk el a SOTE2-re, parkolóhely volt, a szülőszoba is üres volt, így anya ott vajúdott veled. Tizenegy óra után pár perccel már CTG-re kötve feküdt a rendkívül kultúrált szülőszobában hárum ujjnyira kitágulva. Éjfélre megvolt a negyedik ujjnyi tágulat is, öt-tíz perces fájásokkal, és átszakadt a magzatburok is. Azt hittük, minden könnyen megy majd. Nem így lett.

Anya sokszor nézte a tévében a Várandós tinik című műsort, amiben te sosem fogsz szerepelni. Abban a kislányok 12-16 órákat vajúdtak, apa ennyire nem, de egy 4-6 órás szeánszra fel volt készülve. A szoba kényelmes: van saját konyharésze, egy kényelmes fotel, labda, szék is van benne zuhanyzóval, ha a vajúdó nő esetleg túlságosan leizzadna. Anya mondta a szülésznőnek, hogy zuhanyzott indulás előtt, de az csak nevetett rajta. Akkor még nem tudtuk, miért.

A CTG-d (szívhangod) először nem volt jó, így rögtön riasztották H dokit, aki mire ideért azt konstatálta, hogy méltóztattál felébredni, és olyan görbéket produkálsz, amiket tankönyvekben szoktak mutatni, ideális képaláírással. Érzéstelenítést nem adott, nem volt rá sem szükség, sem idő – a méhszáj egy órára teljesen eltűnt, vártuk a tolófájások kezdetét, de azok nem jöttek. Anya egy órát szenvedett a percenként érkező fájásokkal, mire kettő előtt nem sokkal (mikor belekakiltál a magzatvízbe) úgy döntött, császármetszéssel vesz ki, mert nem látja biztosítottnak a természetes úton történő szülést. Megsúgom: száz évvel ezelőtt te, és anya sem éltétek volna túl ezt az estét. Én kimentem az ajtó elé és ott vártam, negyed órát mondtak, 25 perc lett belőle. Tiszta ideg voltam.

De akkor meghallottam a hangos gyereksírást három ajtóval, és egy hosszú folyosóval arrébbról és rögtön tudtam, az én lányom sír. Pár percre rá hoztak is, úgy ordítottál, hogy a pletykák szerint kiürítették a Ludovikát. Remélem nem haragszol, de első kérdésem az volt, hogy anya jól van-e. Két hónapja ugyanis azt álmodtam, hogy nem éli túl a császármetszést, és nagyon, de nagyon féltettem. Megnyugtattak, jól van. Megmutattak, felöltöztettek, megmértek, 57 centi lettél, és 4 kiló. Szép megtermett magyar baba vagy, anya, és apa lánya. Ordítottál mint a sakál, de megismerted a hangom, és akkor elhallgattál. Fél órával később már rám is néztél, barna göndör hajad van, és szép barna szemed, a lábujjaidat, a füledet, és az orrodat tőlem, a vonásaidat innen-onnnan, a szádat anyától örökölted. Sosem láttam még ilyen szép babát, mint te vagy. Megfogtalak a pólyában, és a magunk csendességében elbeszéltettünk a szülőszoba magányában. Nem gügyögtem neked, beszéltem hozzád, te pedig a hangom hallatára befejezted az ordítást – emlékeztél rá, és ez nagyon sokat jelentett! Fél perc múlva megint nyomad, de biztos sok volt az újdonság idekint, a nyugodt ringatódzás után nagy váltás ez, elhiszem.

Felejthetetlen volt az az öt perc kettesben veled, apa és lánya először együtt. Csináltam pár fotót, sokat nem, a nagyközönségnek majd akkor mutatunk meg, ha partiképes leszel, a magzatmázas fotók halálra idegesítenek a Facebookon – ráér az még pár napig. Aztán picit beengedtek anyához, aki már az őrző helyett (tele volt) egy hat ágyas kórteremben pihent a műtét után. Bevittelek, megmutattalak neki is, élveztük, hogy hárman lehetünk. Anya nem volt jól, remegett, és nem tudta mozdítani a lábát, ez természetes egy ilyen műtét után. Boldogok voltunk hármasban míg el nem vitt a szülésznő, hogy az első földi éjszakádat a szüleid helyett egy tucat másik gyerekkel töltsd, akik kisebbek, és könnyebbek nálad. Amikor megláttalak, nem sírtam. Amikor kézbe vettelek, akkor sem.

Amikor felhívtam az anyukámat, elmondani neki a hírt, akkor igen. Utána csendesen, kettesben voltunk, te is sírtál, és kicsit én is. Harmadjára akkor, amikor a kezemben fogtalak a pólyában, és rád néztem. Megláttam benned a gyönyörű édesanyádat, aki ott feküdt mellettem az ágyon. Életem női vagytok, és lesztek is mindig.