Egy évvel ezelőtt felnégyeltem volna a hálapénzt kérő, és elfogadó orvosokat. Amikor H doki kérdésemre elmondta a tarifáját, agyon tudtam volna ütni. Megszületett a lányom, kinyögtük azt a pénzt is, és érdekes módon, nem sajnálom. 

A nőgyógyász százezret kapott, a szülésznő huszat, mert császármetszés lett a vége. Mindketten kaptak még egy-egy üveg minőségi bort szép zacskóban, hogy a borítékot is tudjuk mibe csomagolni. Mindketten kedvesek voltak, megsimogatták a gyereket, vagy C arcát, és szemrebbenés nélkül tették el az átlag magyar fizetésnek megfelelő összeget. Korábban nagyon haragudtam volna rájuk ezért, ma azonban érdekes módon, inkább hálás vagyok. 

Néhány év múlva, veletek, ugyanitt

A derék doktort többször cikiztem amiatt, hogy a magánrendelésén mindig az inge mellényzsebébe teszi a vizsgálatért kért tízezrest. Tíz perc, tízezer forint, őszinte leszek, kidobott pénznek tartottam az elején, és az apajelölt kiskakas bizony harcolni akart az egész világgal.  A 16. hét környékén kérdeztem meg, mennyibe fog fájni a történet, és a kerek szám hallatán kedvem támadt egy parasztlengővel leteríteni emberünket.  

Édesanyám műtétjekor megkentem az őrzőben lévő nővéreket, így lett takarója, és így vették ki még ott a katéterét. A többit aki nem fizetett, órákkal később látták el már a kórteremben, amikor anya már vígan mászkált. Ötezer forintért emberségesek leszünk, gratulálok a magyar egészségügyben dolgozó patkányoknak. 

A szülésnél tízezer az altatóorvosnak, kétezer a kocsitologató gyereknek, akire rászóltam, hogy ne nézze C-t, amíg pucéran felfekszik a kocsira. Mondjuk ez nagy bunkóság volt és azonnal meg is bántam, de a gyerek engedelmesen nézett ki az ablakon, miután rászóltam, persze előtte simán zsebretette a lóvét. Magamnak meg megmagyaráztam, hogy a biztos a stressz hozta ki belőlem. 

Bár az intézményre haragszom, a pénzt nem sajnálom. Úgy tekintek rá, mintha biztosítást kötöttem volna, és vásároltam volna egy szolgáltatást. Amikor bementünk a szülőszobára, az orvos már úton volt a szülésznővel együtt. Végig felügyelet alatt voltunk, az orvos bent ült a szülőszoba sarkában, a szülésznő végig C körül sürgött-forgott, folyamatosan mondta mi történik, és mi fog majd. Amikor nem jöttek a tolófájások, másfél óra kínlódás után jött a császár, ami sikeres volt. Törődtek velünk, figyeltek, és vigyáztak ránk. Amikor kellett, ott voltak. 

Most itthon ülök a kanapén, van egy műtéten sikeresen túlesett feleségem, és egy tündéri lányom, és rövidebb vagyok egy egész tisztességes összeggel. Nem sajnálom. Ha ennyibe kerül megváltani a családom biztonságát, kifizetem. 

Nyolc magánrendelés, három ultrahang, egy genetikai vizsgálat, hálapénz, és biztos van, amire nem emlékszem. Vizsgálatokkal, paraszolvenciával együtt nagyjából háromszáz darab ezres. Már ezt sem sajnálom. 

Azért dolgozom napi 10-12 órát, hogy megtehessem, a lányokért semmi sem drága. 

(Update a rengeteg komment miatt: Tőlem bárki mehet tüntetni a vak madaraktól kezdve a magyar demokráciáig, ha a családom biztonságáról van szó, nem fogok forradalmat szítani, mert a forradalmárok egyrészt fiatalon halnak, másrészt lehet széllel szembe húgyozni, csak ne lepődjön meg azon a delikvens, ha az arcába csap vissza. Választott orvossal, és anélkül is történhet baj, könnyű kitalálni, melyik esetben kisebb ennek a kockázata. Én pedig ezt a kockázatot akartam minimalizálni. A hivatásos fikázók pedig elhúzhatnak a picsába, ha nem tetszik, nem kell idejönni, leszarom a hisztijüket, ahogy az ősanyákét is.)