Tehetetlen vagyok, felidegesítem magam, ezt érzi a gyerek, és a feleségem is, én pedig már azon dühítem magam, hogy megint ideges vagyok. Ördögi kör, de ma legalább ki tudtam mászni belőle.

A gyerekvállalásban az a szopás, hogy nem marad időd magadra. Én szeretek magamban lenni, és igénylem is, hogy mindenki békén hagyjon, ilyenkor nem akarok menni sehová, csak ülni a kanapén a seggemen, mert ez tölt föl. Csendet szeretnék magam körül és azt, hogy senki ne szóljon hozzám. Másfél, két óra elég ebből hetente. Elég lenne. 

A feleségem utál magában lenni, hétköznap pedig a gyerekkel van kettesben, érthetően igényli a társaságom, én is az övét. Munkanapokon a gyereket sem sokat látom, amikor igen, abban sincs mindig köszönet, marad tehát a hétvége. De mivel egy nap 24 órából áll, ezért a hagyjatok most békén két órája az, ami elmarad, mert az asszony sem bánja, ha napközben sem csak rá marad minden. 

Nem vagyok egyébként ideges típus, ritkán adom ki magamból a mérgem, általában magamban tartom a bosszúságom. Ez a feleségemmel úgy szokott történni, hogy a baszogatását egy ideig szó nélkül tűröm, aztán egy apróság miatt leüvöltöm a fejét, ő pedig az enyémet, ilyenkor bizony szól a hatlövetű. 

Ha nyugodt vagyok, és sír a gyerek, nincs semmi gond, megpróbálom megnyugtatni, megkeresni az okát, miért sír. Nem éhes, nem szart be, nincs melege, nem szomjas, satöbbi, minden oké. De mégis vörös fejjel üvölt. Felveszem, ringatom, a vállamra teszem, sétálok vele, és nem hagyja abba. Fél óra után szoktam elveszíteni a fonalat, ilyenkor lepasszolom az anyjának, nekem nem megy. 

De ha nem vagyok nyugodt, és azért lássuk be, kicsiny országunk ezer és ezer okot szolgáltat erre, a fél óra türelem tíz másodpercre redukálódik. Ez hétköznap esténként jellemző, amikor hét előtt hazaérek, a gyerek pedig már ordít, majd fürdetés, és alszik - vagy ordít. Arra vágynék, hogy a munkanap ugyán becsukjam magam mögött az ajtót, és nyugalom várjon. De nem. Másnap ugyanez. Harmadnap szintén, nekem csak annyi jut a gyerekből, hogy üvölt, mint a fába szorult féreg, mindezt a fülemtől öt centire, mert persze, hogy felveszem, ki se bírnám, hogy ne tegyem. Az anyja megnyugtat, hogy napközben ez nincs így, csak este, menetrendszerűen, de nekem ez nem sokat ér, mert én csak rinyálni látom. 

Aztán jön a hétvége, amikor tényleg nem ordít egész nap, az élet szép, lehet kirándulni, fagyizni, ezek jó dolgok, de amikor leülnél tíz percre a kanapéra nyugodtan tuti, hogy a) az asszony talál ki valami hihetetlenül fontos dolgot, b) a gyerek kezd el sírni, és nyugtasd meg te. Ráadásul tehetetlen vagy baszki, ha fejre állsz, akkor sem hagyja abba ha nem akarja, majd esetleg az anyja kezében, ott lehet, de a tiédben tízből egyszer, akkor persze vered a melled ezerrel, hogy mekkora király vagy. 

Ma kirándulni voltunk a hegyekben, tök jó volt. Hazaértem, és vágytam egy kis nyugalomra itthon, a magam csendességében. Az egész nap jól viselkedő Lili elkezdett nyűgösködni, az anyja pedig rám hagyta, és az én lelkiismeretem is azt mondta, hogy ez most az én feladatom. Ez fél hétkor volt, és szorítottam, hogy fél nyolcig, fürdetésig kibírja hiszti nélkül. Nem bírta ki. Bármit csináltam, nem segített. Ideges lettem, felbasztam az agyam, amit a gyerek persze megérzett, és olaj volt a tűzre. Odaadtam az anyjának, kimentem a kocsiba valamiért, és arra vágytam, hogy szétrughassak, üthessek, verhessek valamit, mert a kurva életbe nem tud ez a gyerek nyugodtan lenni, amikor én arra vágyom, és a faszom kivolt a folyamatos rinyával, satöbbi. Két perc alatt rájöttem, felesleges az idegeskedés, úgysem segít. Visszajöttem, legyőztem a saját dühömet, vállamra vettem a gyereket, és a fekete-fehér függöny hathatós segítségével (imádja bámulni) tizenöt perc munkával három percre lecsendesítettem. Vertem a mellem mekkora király vagyok, majd amikor újra elkezdte, odaadtam az anyjának, hogy na gyerünk, csináld csak utánam. 

Aztán elaludtak. Most van időm magamra, ülhetek a kanapén a magam csendességében, mindenki békén hagy, és senki nem szól hozzám. Még csak hajnali egy óra van. Tényleg, végülis mi a francért hisztizek?