Azt mondta a gyerekorvos, hogy vigyük el a babát ortopédiára. Igaz, hogy jártunk már az Istenhegyi klinikán is, ahol az ultrahang után kiderült, egészséges a gyerek, (bár a veséjében lévő víz továbbra is aggaszt, augusztusban megyünk újra ellenőrzésre) nem kötött a csípője, minden rendben van, de a jó gyerekorvost ez nem nyugtatta meg, erősködött, menjünk ortopédiára. Mentünk.
Szerintem ezeknek a remek szakembereknek van egy listájuk, amin mindent ki kell pipálni a gyerek növekedése során, ez kezdődik a szájpenésszel, folytatódik a kötött csípővel, és tuti van még rajta sok minden, amire később fogunk rájönni, ráadásul adott korban adott súlyúnak kell lennie, az, hogy minden ember más, és más, senkit sem érdekel.
Elmentünk. Mehettünk volna a Heim Pál kórházba, két óra várakozás, leszarom vizsgálat, ehelyett egy magánrendelésre vittük a gyereket, ötezer forintért a Pöttyös utcai metróhoz. Panel lakás, mérsékelten mosolygós főorvosnő rendelése fogadott. A mérsékelten mosolygás annyit jelent, hogy vicsorított kettőt, ne vegyék már észre rögtön a kedves szülők, hogy tulajdonképpen ő pont leszarja az egészet.
Pont úgy ültem, hogy láttam a monitorát, a lelet egy az egyben meg volt írva előre. Levetkőztette a gyereket, meggyúrta háton, oldalt, majd megtette észrevételét: lényegében minden oké, de valamiért a gyerek mindig jobbfelé néz, és ez baj. Kérdeztük, hogy most mi legyen, mégis, hogy értessük meg a három hónapos lányunkkal, hogy kicsi csillagom, nézzél már lécci balra is néha, ha már a doktor néni azt mondta.
Érdemi, megnyugtató választ nem kaptunk, csak az előre megírt leletet, ami szerint minden rendben van, (ezt tudtuk már a vizsgálat előtt is) és az alján egy mondatot: jöjjünk vissza kontrollra egy hónap múlva. Kérdésemre, hogy ezt akkor most miért, ha minden oké, egy zavart mosoly volt a válasz, hogy bocsánat, ott maradt.
Mosoly, kézfogás, távozás, újabb kidobott ötezer forint egy orvosnak a nagy büdös semmiért.
Utolsó kommentek