Én vettem, én vettem, én bizony megvettem. Én, aki három hétig voltam magam alatt, amikor kiderült, lányom lesz.
Ma is csak fürdetésre értem haza, és jó volt látni, hogy felvidultál, mikor beléptem az ajtón. Már reagálsz rám, örülsz nekem, anyád persze meg fog kínlódni veled amíg elaltat, de ettől függetlenül marhára örülök annak, hogy kapálódzol, integetsz, mosolyogsz még akkor is, ha egyébként nyűgös napod van.
A Déli pályaudvarnál szálltam fel a metróra, ott láttam meg az egyik újságosnál ezt a babát. Régi idők babái a nevük, szép ruha van rajtuk, kétféle volt, azt hoztam haza neked, amelyiknek nincs ki a fedetlen válla. Olyan régimódi lettem, hogy én is röhögök magamon.
Azért kaptad, mert majd ezeken szeretném neked megmutatni, milyenek voltak a nők akkor, amikor még tényleg nők voltak. Amikor a család volt a fontos, és nem a JOY napokat várták, hogy shoppingolhassanak a plázában. A lényeg, hogy ezeken a szép rakott szoknyás babákon keresztül ismered majd meg, mekkora különbség van az igazi, vonzó nők, a magukat kanok elé vető cafkák, és az idióta feminista libák között.
Úgy hoztam haza este a metrón, mintha kitüntettek volna. Többen megnézték a kezemben a cuccot, én pedig büszke voltam, hogy a lányomnak viszem. HOgy nekem lányom van. Fura módon vártam a reakciókat a kezemben lévő babára, ami amúgy a tiéd, érdekes érzés volt, mert egyébként nem nagyon érdekel, mit gondolnak az idegenek.
Mindezt tíz hónappal azután, hogy betegre aggódtam magam amiatt, hogy lányom lesz.
Utolsó kommentek