Apa születik

2010-ben meghoztam életem legfontosabb döntését. Ez arról szól, hogyan viselem a következményeit. A blogot a gyermekeimnek írom, majd egyszer megmutatjuk nekik.

E-mail

Ha megmondanád a magadét, vagy van egy jó tipped: apaleszek @ freemail.hu

Utolsó kommentek

  • : @kacsa.: Maximálisan egyetértek a hozzászólásoddal. (2017.01.20. 03:52) Születésnapok
  • : @Pic: Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Az egyszerűbb sok esetben több. (2017.01.20. 03:50) Születésnapok
  • Bryan Beersworth: @Hizdahr zo Loraq: Ettől aztán ne, lesznek ennél cifrább sztorik is, mindig az a lényeg, hogy tudj... (2017.01.19. 14:50) Születésnapok
  • kacsa.: @sony: Lehet, azóta változott a világ, de nekem soha nem szerveztek a szüleim születésnapi zsúrt, ... (2017.01.19. 14:23) Születésnapok
  • neduddgi99: @Kovácsné: Tökéletesen igazad van, érdemes megnézni az "Aranyélet" első évadád, az tökéletes korra... (2017.01.19. 14:16) Születésnapok
  • Utolsó 20

A bölcsi - így, becézve

2013.05.22. 00:29 Bryan Beersworth

Az első komoly sokk akkor ért, amikor a beszoktatás alatt két napot nekem is el kellett töltenem ezen a varázslatos helyen. Lili bő egy hónapja jár oda és eddig elég rossz hatással van rá. Rám is, mert kitekerem a nyakát annak, aki még egyszer apukának mer szólítani.

Nem akartuk mi még bölcsődébe járatni a gyereket, de az élet és az anyagiak úgy hozták. C talált egy jónak kinéző állást, mert a régi munkahelye bedőlt miközben ő itthon volt, a havi huszonvalahány ezer forint, amit kapna, pedig azt jelentené, hogy gatyára vetkőznénk a következő egy évben. Kösz, nem. Bónuszként a végére már C is kibírhatatlan volt, hazaértem hullafáradtan és azt hallgattam egy órán keresztül vacsora közben, hogy mennyire nincs 92-96-os ruha a Vaterán, és hogy nem tudja, hogy a kék, vagy a piros Crocs cipőt vegye-e meg a gyereknek. Soha ilyen távol nem éreztem még magamtól a feleségem, mint akkor, ezért bevallom, gyakoroltam is rá némi pressziót, hogy térjen vissza – divatos kifejezéssel élve –a munka világába. A felnőttek közé.

A bölcsibe a férőhelyet valahogy megoldottuk, jöhetett az első időszak - a beszoktatás. Ez az az időszak, amikor a kölyök és a szülő megszokja a bölcsődét. Bennem annyi marad meg ebből, hogy még jobban tudatosult bennem: irritálnak a kisgyerekek. Minél többen vannak, annál jobban. Bocs, de ha meglátom őket rohangálni és sikítozni hülyét kapok, azt veszem észre magamon, hogy a sajátomon kívül mindegyik idegesít. Hisztisek, ordítanak, taknyosak, hangosak, kezelhetetlenek. Kurvára idegesítenek. Odajött hozzám az egyik, és olyan zöld takony állt ki az orrából, hogy olyat még nem láttam. Én meg persze kedves voltam, aztán az összes rájött, hogy hé, itt egy lúzer, másszunk a nyakára. Aztán másztak, a gondozónők – róluk kicsit később – meg röhögtek rajtam.

Most gondoljátok el ezt úgy, hogy tucatnyi gyereket összezártok egy szobába, ahol a legkisebb alig múlt egy, a legnagyobb kábé két és fél éves. Az elején te is ott vagy a gyerekkel. Azon röhögtem miközben a teremben ültem, hogy rács van mindenhol, szigorú a napirend, séta van az udvaron, tisztára olyan, mintha dutyiban lenne a gyerek. Reggel az történik, hogy anyuka behozza a gyereket, átteszi a rácson – rosszabb esetben jó nagy lendítés után dobja, majd puffan valahol - és már rohan is tovább. Szóval ülsz a teremben és az egyik elkezd ordítani. Aztán a másik is. Aztán a harmadik is. Aztán a negyedik tépi az ötödiket, a hatodik elveszi a hetedik játékát, a nyolcadik meg balfasz és csak ül a sarokban, de a kilencedik jól fejbeveri egy kockával. A tizedik üvölt, mert otthagyta az anyja, a tizenegyedik meg ordítva rohangál fel és alá, mert miért is ne. A tizenkettedik meg az én gyerekem, aki áll mellettem, néz rám, hogy hé, fater, hová hoztál, nem erről volt szó, vazeg.

Én pedig csak arra tudok gondolni, hogy apátok is inkább húzott volna gumit.

A gondozónő külön történet. Bemutatkozik, és a keresztneve után hozzáteszi, hogy néni. Én meg arra gondoltam, hogy baszod, hát majdnem egyidősek vagyunk, nénizzelek? De csak folytatja, hogy ez így, az meg úgy van. És hülye meg persze nénizem, és mosolygok, és kurvára udvarias vagyok. Őrület. Nekem nevem nincs. Apuka vagyok. Ez a stigmám, ide van sütve a homlokomra. Tuti, hogy nem tudja a nevem, max annyit, hogy én vagyok a Lili apukája. Lilié a Pillangó, vagy valami ilyesmi csoportból. Hogy melyik Lilié? Hát valamelyiké a négyből, mert olyan zsenik voltunk az anyjával, hogy megajándékoztuk a gyerekünket egy olyan névvel, amelyikből nyolc van minden lépcsőházban. Azt külön hangsúlyozzák, hogy ők nem dadusok, gondozónők. Nekem oké, én meg nem vagyok apuka, deal? De nem tudom komolyan bántani őket, túl sokat ugyan nem látom mit csinálnak, nem vagyok ott. Gondolom, énekelnek egyet, aztán mindegyik gyerek ott üti a másikat, ahol akarja.

Regulák vannak. Háromnegyed nyolcra oda kell vinni a gyereket, mert kilenctől team meeting van, onnan késni nem szabad. Ha késel, lebasznak, finoman, de szemrehányóan, itt kérem rend van, ez nem gyerekjáték. A szülők jönnek szépen sorban, lepakolsz, két jó szó, azt sem tudom ki fia, borja áll mellettem, megyünk tovább dolgozni. Meg szoktam kérdezni a gondozónőt, hogy mit lát a gyerekemen, milyen volt tegnap, hogy viselkedett, satöbbi – halljátok, ehhez ő nincs hozzászokva, láttam rajta, hogy keresi a szavakat, a jól viselkedett és aranyos volt elhangzik mindig, mélyebb elemzésbe még nem mentünk bele, de ami késik, nem múlik.

Szóval beviszed, átöltözik, kézmosás, és usgyi játszani. Elköszönünk, elmondom neki mi fog történni – most játszotok egy jót, ebédelsz, alszol, aztán megint játszol, és jövünk érted. Úgy látom a gyereken megérti, legalábbis még egyszer sem ordított, nem úgy, mint a szőke nyikhaj Bence, amelyik azt hiszi, ő az alfahím, persze csak azután, hogy jól kibőgte magát, mert az anyja otthagyta egyedül. Vagy ott van a harapós Ali, ő arab, nem beszél magyarul. Az anyja sem, úgyhogy jó móka lesz itt egy szülői értekezlet. Van még egy másik kislány is, aki nem csinál mást, csak ott áll a sarokban, mint egy cserepes virág. A többi mind ugyanolyan.

Nagyon durva, de hierarchia van. Állítólag a bőgőmasina Bence van a tetején, mondtam is Lilinek, lányom, cselendzseld a státusz qót. Biztos megértette.

A gyerek ugyanakkor megtanult szépen inni pohárból, nem is kell neki a korábbi kulacsa, pech, hogy a saját pohara sem, ellenben az enyém nagyon. Egyre apásabb, este csak én etethetem meg, az anyját majdnem kizavarja a szobából – gondolhatjátok, hogy esik ez C-nek, azok után, hogy két évig itthon volt vele minden nap. Amit nehezen viselek az a hiszti. Lili ordít, sikítozik minden miatt, ha nem nyomhatja a csengőt hazafelé, ha nem ő teszi bele a kulcsot a zárba, hanem motorozunk, ha kiveszek valamit a kezéből, vagy akkor is, ha éppen úgy van. És általában úgy van, csak én nem mondhatom, hogy lent megtalálsz a klubban. Az én gyerekem egy kiegyensúlyozott, normális, nem ordítozós gyerek volt, most meg helyenként azt veszem észre, olyan, mint egy igazi, hülye picsa. Állítólag az első három hónap nehéz, utána ez elmúlik. Ajánlom is, mert ezt nála még nem lehet a PMS-re fogni, mint az anyjánál.

De lassan beszokunk, Lili már eszik is, alszik is a bölcsiben, jóvan, kezdődhetnek a szürke hétköznapok. Nem akarjátok tudni, milyen macera megoldani, hogy valaki menjen a gyerekért. A reggel oké, általában én viszem, de a délután halál, egy gyerekhez kell egy egész család. Pontosabban, már ami maradt belőle az évek során. Az pedig nem valami sok.

Semmi köze a fenti sztorihoz, csak le akarom írni, hogy hétvégén néztem az Eurovíziót és olvastam a tudósításokat róla a neten, mindenki iszonyú trendi és vicces akart lenni. Az jutott eszembe, hogy a modern kor rasszizmusa valami olyasmi lehet, amikor a geekek oltják a hipsztereket. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apaszuletik.blog.hu/api/trackback/id/tr435312178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ShylaD 2013.05.22. 12:52:14

Óh, mi is most ápr15-én kezdtük a Kiccsajjal a bölcsit, az apja szoktatta be kemény 3 nap alatt, mert nekem azonnal munkába kellett állnom, ahogy 2 lett a Nőci, és nálunk is ugyanez a HP-sodás figyelhető meg, bár ő eddig is elég matyóhímzés volt természetileg, nem úgy mint a bátyja, aki azért most 5évesen igyekszik behozni a hisztilemaradást... :P

Az anya ledob szitu is ismerős sajna :/

mackofej 2013.05.22. 16:20:46

most vagy nagyon ingerszegény környezetben élek (itthon egy 1évessel) vagy nagyon jól sikerült ez a kis iromány: hangosan röhögtem egy két fordulatnál:) thanks.
süti beállítások módosítása