Édesanyád délelőtt elment vásárolni, most néztem meg a banktól kapott üzeneteket. Dobtam egy hátast. De ha rákérdezek, mire tudott elkölteni 40 ezer forintot egy délelőtt alatt, rögtön ideges lesz. Szerinte mindenre, ami kellett. De tényleg ennyi minden kell?

Nekem a pénz önmagában nem sokat jelent, egy dolgot akarok tőle: hogy anyagi biztonságban érezzem magunkat. Nekem a családom és a saját egészségem után ez az, ami a legtöbb stresszt okozza. Szegény családban nőttem fel és többet akarok, magasabbra török, a magyar átlagfizetés többszörösét hozom haza minden hónapban. De nagyon félek attól, hogy akár azt is elveszíthetjük, amink most van. Hogy ez ne stresszeljen minden nap, szükségem arra, hogy anyagilag biztonságban érezhessem magunkat, és ez félretett pénzt jelent. 

Az alapvetés az, hogy kertes házat akarunk kutyával, macskával, grillezővel, garázzsal. Ezért is spórolni kellene. Úgy működünk, hogy anyád megtartja a saját fizetését, fizeti belőle a teljes rezsit, én pedig hazaadom a sajátom jelentős részét, ez a kosztpénz és ebből élünk egész hónapban. Fogalmam sincs, mennyibe kerül az életbiztosításom, hogyér’ van a meleg víz, a távfűtés és társai, mennyibe kerül a karton tej és a kukazsák. Nem is érdekel. 

Mivel ezt csinálom, kénytelen vagyok rábízni magam Édesanyád bölcs belátására és arra, hogy ő képes kézben tartani a pénzügyeinket. Ez nagy bizalmat követel meg tőlem az irányába, ugyanakkor azért nehéz, mert ő minden, az anyagiakat érintő kérdésemet személyes támadásnak veszi, mintha számon akarnám kérni őt, mire mennyit költött. Pedig nem, teljesen megbízom benne, csak egyszerűen tudni szeretném, hogy mire ment el 11603 Ft a DM-ben, 15950 Ft a Müllerben, és 6675 Ft a CBA-ban, mindez egy délelőtt alatt. Most pakoltuk ki a szatyrokat, volt ott minden: mosópor, kukazsák, ásványvíz, tusfürdő, élelmiszer, papírtörlő és egy rakás más vacak, aminek a csomagolását sem ismerem. 

A másik, ennél sokkal kényesebb kérdés az, hogy vajon szükség volt-e rájuk annak fényében, hogy mik a közös terveink? És ez az, amit egyáltalán nem tudok megállapítani, mert fogalmam sincs, mi kell a háztartásba. Lehet, hogy amit ma vett minden kellett, és indokolt volt – és lehet, hogy nem. Egy dolgot tudok tenni: megbízom benne, hogy ésszel költ el ennyi pénzt. De a bizalom egy dolog, ettől még ugyanúgy bennem van az érzés, hogy az hogy oldja meg az életét, aki jóval kevesebbet keres nálunk? Hogy ha nem teszünk el valamennyit minden hónapban, mi lesz velünk, ha történik valami? Rengeteget tudok stresszelni az anyagiakon, sokszor talán többet is, mint indokolt lenne. 

Én csak annyit szeretnék, hogy adom, amit adok, és az nem kevés ahhoz, hogy hónap végén halljak egy összeget, hogy na, ennyi maradt. Ha ott hallok egy számot, nem is kell túl nagynak lennie ahhoz, hogy megnyugodjak. De ha nem hallok, akkor aggódom, mert nem látom, hogy a közös terveink felé léptünk volna még egyet. Még ha csak egy egész picit is. Mindig azt érzem, hogy túl sok pénzt keresek ahhoz, hogy ne maradjon belőle semmi. Struccpolitika, önzőség ez, de ez van, senki sem tökéletes.

Ugyanakkor teljesen tanácstalan vagyok, hogy ez jól van-e így, korrekt-e, tisztességes-e, vagy csak egyszerűen játszom a becsukott szemű hülyegyereket, aki - anyádat veszekedés közben idézve – mindent leszar.

Gyűlölöm a pénzügyeket, nem is értem, mit kerestem én közgazdász szakon.