Egyelőre a projekt kellemesebb részével ismerkedem, ha minden jól megy, hamarosan befejezem az érdemi feladatomat. Vagy nem, ki tudja. C-nek azt mondtam, szerintem gyorsan összejön, mert szuperspermáim vannak.
Ő kicsit aggódik, hogy mi van, ha nem. Én tuti biztos vagyok abban, amit mondok.
Én még senkinek nem mondtam el, C azt hiszem két-három embernél jár. Ez a szám kifejezetten kicsi, nála ez komoly titoktartásnak számít. A kapcsolatunkkal minden a legnagyobb rendben van, a hangulat remek. Nincs morgás, nincs veszekedés, nincs olyan téma, ami feszültséget keltene. Majd lesz.
Nézzük, hogy élünk most:
Mindketten dohányzunk, napi 5-6 szál cigi a maximum. Jelen állás szerint ő persze azonnal leteszi, én viszont nem, de tartom, hogy itthon nem gyújtok rá. Imádok dohányozni, a napi pár szál cigi nem éri meg azt a nyűglődést, amibe a leszokás kerül. Minden reggel kávézunk, ez szertartás, isteni kávét készít. Tizenegy, éjfél körül fekszünk leghamarabb, hétközben reggel hatkor kel ő, én fél hétkor, mikor lassan lejön a kávé. Zuhanyzás általában reggel van, ő utál hajat mosni, én borotválkozni. Hétvégén alszunk, ő kilenckor, én fél tíz körül kelek. Igen, amikor lassan lejön a kávé, akkor.
Hajlamos vagyok hajnalig a gép előtt ülni, szinte bármilyen hülyeséggel el tudom ütni az időt alvás helyett, ez rossz tulajdonságom, és utálom magamban, de valamiért néha (hetente egyszer, kétszer) tuti itt ragadok, pedig szeretek vele elaludni, kiskifli, nagy kifli, jó így. Sokat járunk ide-oda, szeretünk fagyizni, hétvégente általában felbukkanunk a szüleinknél, az enyémnél hétközben, az övénél hétvégén, mert ott a kert, és jól ki lehet ülni napozni.
Tessék, amit odafent írtam. Lassan éjfél, és én itt kuksolok ahelyett, hogy mennék aludni. Ma nem próbálkoztunk, állítólag két-háromnaponta szabad ilyenkor, de a négy nap az ideális. Pedig ma is szexeltem volna.
Utolsó kommentek