Kislányom, helyetted nagyon fiút vártam, és most, hogy 31 hetes vagy a pocakban, abban bízom, hogy mihelyst meglátlak, és kezembe foglak arra gondolok majd, mekkora barom voltam.
Lili, édesanyád azt mondja most, (2011 januárjában) hogy ezt a blogot egyszer majd megmutatja neked. Legyen, abban bízom, leszünk olyan kapcsolatban, hogy őszintén tudjunk beszélni mindenről, ami a mi családunkat érinti. Biztos sokszor hallod majd, hogy fiút vártunk helyetted, és tudom, hogy rosszul fog esni. Nekem is rosszul esne, ha lányt vártak volna helyettem, mert miért, tán rosszabb vagyok én, mintha amaz lettem volna?
Képzeld, nem tudtam elképzelni, hogy lányom fog születni, egyszerűen nem volt opció sosem. Apai nagyapádnak két fia van, keresztapád, és én, nagyapád testvérének egy, nagyanyád testvérének kettő, lány nem is nagyon volt a családban, csak az anyukák. Sosem gondoltam arra, hogy rózsaszín ruhát veszek majd, arra azonban sokat, hogy majd matchbox-okkal játszunk a szőnyegen, és majd megtanítalak evezni a Tiszán, horgászunk, és sátrat verünk majd együtt, indiánosdit játszunk az erdőben, és tábortüzet rakunk. És egy csapatban focizunk majd, apád a kapuban, te a mezőnyben, és gólokat lősz, bombákat. Jókat röhögök majd, amikor a fiam csajozni kezd, és stírölöm a kis libákat, akiket hazahoz. Aggódjanak azok a szülők, én nem fogok, nekem fiam van.
Gyerekes? Szánalmas? Lehet. De őszinte. Belelovaltam magam ebbe, elképzelhetetlen volt számomra, hogy lányom lesz, aztán már a 12 hetes ultrahangon megmondta rólad az orvos, hogy kislány leszel. Négy centi voltál akkor, el tudod képzelni? De én bíztam abban, hogy rosszul látta, és kicsit talán még most is bízom. Mikor a 18. héten egyértelműen kiderült a nemed, én órákig tiszta hülye voltam. Anyád elkeseredett, mikor látta az állapotom, én próbáltam színlelni, de nem ment, miközben a céges Ford Fusion-ben dolgozni vittem a Rákóczi útra. Azt mondtam, hogy örülök, anyádat akartam megnyugtatni, a kisördög pedig azt hajtotta bennem, hogy szögbe rúgtál, drága barátom.
Állandóan az kavargott a fejemben, hogy nem akarok babázni a szőnyegen, nem akarok amiatt aggódni, hogy melyik kan akarja azt a lányomtól, amit én évekig akartam a nőktől, az én lányomat ne fűzzék olyanok, amilyen én voltam, pláne ne úgy, ahogy én csináltam, és ne tapizza mindenféle szarházi, mert letépem az arcát. Babák helyett matchbox, játék konyha helyett sátorverés volt a vágyam.
Így éreztem, de ez a sokk néhány hét elteltével elmúlt. Már három hónapja szokom a gondolatot, anyádat azzal húzom, hogy hat évesen már te fogsz porszívózni. Ő azt hiszi komolyan mondom, én pedig azt, viccelek, de lehet, neki van igaza. Kaptál tőlem rózsaszínű cicát, csörgőset, rágható ujjút. Macit Angliából, kicsit béna, de szeretettel hoztam. Rózsaszín felsőt felirattal - az van ráírva, hogy ha nagy leszel, királylány leszel. A halálfejes cumitartó lehet, hogy túlzás, ezt nézd el nekem, első gyerek vagy.
Már alig várom, hogy itt légy, hogy lássam az arcod, hogy megszüless. Csodálatos időszak, miközben az ember gyermekét várja, lehet találgatni, vajon kinek az orrát öröklöd, melyikőnkre hasonlít a füled. (Ha valamelyik testrészed nem tetszik, az természetesen nem tőlem van, mindennemű hasonlóság a véletlen szüleménye.) Hajnali egy óra van, (2011. február 2.) és az ágy mellett látom a kiságyad helyét, és elképzelem, hogy ott alszol. Érzem a puhaságod, az illatod, pedig sosem éreztem még ilyet a valóságban. Várom, hogy rám mosolyogj, hogy megfogd a kezem, hogy elmondhassak neked sok mindent, és hogy többet tudj, mint én valaha fogok. Hogy magamhoz ölelhesselek, hogy aludj a vállamon, ahogyan anya szokott. Édesanyád itt alszik mellettem, te a pocakjában vagy még. Minden este bekenem a hasát, közben azt érzem, téged is simogatlak.
A gyermekemet, a kislányomat, a szemem fényét.
Utolsó kommentek