Apa születik

Régi magyarosan, vala. Bár a cím C szerint béna, de csak ezért is ez marad. Most itt áll mellettem pendelyben, mosolyog, amikor ezt olvassa, és a haját piszkálja. Jó ránézni és látni, hogy milyen csinos feleségem van. Most azt mondja, hogy nem csinos. De szerintem az. Persze ma büszkén újságolta, hogy kifogyott a melltartóiból. Szerinte nem volt büszke, szerintem meg igen. Olyan szexi. Egészen addig, amíg legyint: mi van má, pöcsölsz még?

Így szólítasz mostanában. De tudod, én sokáig nem akartalak téged. A terhesség alatt is sokszor elbizonytalanodtam, kell-e ez nekem. Aztán amikor megszülettél nem tudtam mit kezdeni veled, és ez így volt az első évben végig. Nagyon nehéz volt, mert a születésed után el kellett dobnom magamtól sok mindent, ami addig fontos volt. Nem tudom, merre visz tovább ez az út, minek milyen ára lesz, csak azt tudom, milyen apád akarok lenni.

Drága gyermekem, apád végtelenül örül annak, hogy lassan szobatiszta leszel, de annak már jóval kevésbé, hogy lefekvés után hatszor hallatszik fel a szobád csendjében a címben említett mondat. Különösen azért, mert (már megint) fogalmunk sincs, mit kellene tenni. Szobatisztaságra szoktatni nem volt nagy truváj. Levettük a pelenkádat, és hagytuk, hogy felfogd magadtól, talán nem a világ legjobb dolga lepisilni a bokádat, még akkor sem, ha ez az elején számodra viccesnek tűnt. De ez volt a projekt könnyebbik része.

Hétfőn 10 óra körül egy tóparti, hangulatos kávézóban ültem. A tóban halak úszkáltak, gyönyörű idő volt, Illy kávét kortyolgattam. Két találkozóm volt, azokra készültem, szakirodalmat olvastam. Az időm ki volt számolva, de nem rohantam. Elegánsan voltam felöltözve, jól éreztem magam a bőrömben és mosolyogva gondoltam arra, milyen jól telt a hétvége a lányokkal.

Márciusban Erdélyben lettem 30 éves, de ne kérdezd hol, mert annyira szürreális volt az az egész utazás, annyira élményekkel teli, (és annyit ittam) hogy a kis falu nevére nem emlékszem. Eltelt fél év, és édesanyád nagy napja jött el – mivel ő is szervezett nekem születésnapi bulit, nekem is illett ezen gondolkodni. De nem elégedtem meg ennyivel. Szerettem volna kitenni magamért és egy emlékezetes születésnapot szervezni neki.

Édesanyád délelőtt elment vásárolni, most néztem meg a banktól kapott üzeneteket. Dobtam egy hátast. De ha rákérdezek, mire tudott elkölteni 40 ezer forintot egy délelőtt alatt, rögtön ideges lesz. Szerinte mindenre, ami kellett. De tényleg ennyi minden kell?

Amikor édesanyáddal, öt évvel ezelőtt megismerkedtünk azt hittem komoly felnőtt vagyok. Azt gondoltam olyan állásom van, amire büszke lehetek, egy Fordot vezettem, ami pénzem volt hónap végére mindig elfogyott és meg voltam győződve arról, hogy egyszer úgyis meg fogom váltani a világot.

Lili május óta jár bölcsibe. Szereti, okosodik, fejlődik, de minden nap amikor viszem, vagy érte megyek eszembe jut, hogy ez az intézmény sok szempontból ugyanolyan mint az, ahol gazfickókat őriznek bezárva. C-vel összegyűjtöttük miért.

Múlt héten Borsodban, a hét elején Somogyban, most Hevesben vagyok,jövő héten végig Fejérben. Nem panaszkodom, de azért strapás, C kínlódik a légcsőhurutos gyerekkel és a munkával, szervezi hogy mikor ki segítsen be arról a nem túl hosszú listáról, telnek a szürke hétköznapok, nincs most semmi különös. Hacsak nem az, hogy kaptam egy új állásajánlatot, és komoly dilemmába kerültem. De erről majd akkor, ha végre hazaérek!

Felteszem a kezem, ha hibást keresünk, mert én mondtam C-nek, hogy menjen vissza dolgozni. Az első hónap tapasztalatai alapján nem tudom, hogy fogom ezt bírni hosszú távon. Szívás az egész.

Gyereket nevelni sok szempontból boldogság, más szempontból egy iszonyú nagy szopás. Évente, két évente felfordul az életed, napi szinten találkozol olyan dolgokkal, amikkel korábban nem, és fogalmad sincs, mit kezdj a szituval. Anyagilag borzasztó megterhelő, elviszi az idődet, és ha nincsenek kötélből az idegeid, totál kikészülsz pillanatok alatt. Ha úgy érzed, alkalmazkodtál ne nyugodj meg, mert jövő héten úgyis változik minden, kezdheted te is elölről.

A világnak szüksége van a bolondokra. Ha ők nincsenek, talán ma sem ismernénk Amerikát, nem tudnánk, hogy a Föld gömb alakú és meg lennénk győződve arról, hogy ha a ló farkas nyomába ér, akkor lesántul. De az idő telik, az életünk változik, viszont van, ami állandó: a magas hegyek és az emberi hülyeség. 

Az első komoly sokk akkor ért, amikor a beszoktatás alatt két napot nekem is el kellett töltenem ezen a varázslatos helyen. Lili bő egy hónapja jár oda és eddig elég rossz hatással van rá. Rám is, mert kitekerem a nyakát annak, aki még egyszer apukának mer szólítani.

Gyerekkoromban állandóan azt hallottam apámtól, hogy nem lesz belőlem semmi, én nem érek semmit, és máig gyötrelmesen kemény küzdelemnek érzem, hogy ne engedjem beteljesedni ezt a jóslatot.

Az amerikai sorozatok rajongóinak ismerős lehet, hogy hőseink életét néha kisebb-nagyobb kihagyásokkal követhetjük. Jack Bauerről sem tudtunk semmit hosszú ideig, és Hank Moody is New Yorkban bukkant fel egy másik nővel, de hogy hogy került oda, azt senki sem tudta. Valahogy mi is így leszünk ezzel. 

Lányom, néztük a Californication negyedik szezonját, ahol a főszereplő azt hiszem, megmondta a frankót. 

Most kezdesz beszélni. Nem szavakat tanulsz, hanem kialakítottál magadnak egy saját nyelvet, és percekig tudsz meggyőződéssel beszélni hozzánk anélkül, hogy mi ebből bármit is értenénk. De válaszolni is szoktál. Ha éppen van kedved. És szót is fogadsz. De nem mindenkinek. 

Lassan másfél éves leszel, és most voltál először beteg. Nem élveztem, különösen azért, mert pont édesanyád születésnapján történt mindez, akkor, amikor először aludtál volna nagymamádnál. Ferde éjszakát terveztem, és az is lett, csak nem úgy, ahogyan én azt vártam.

Lehet valaki nagyon hülye, mindenki azt csinál magával amit csak akar, de ilyet, amit ez a címeres barom csinált én még nem láttam. 

Nagyon kicsi vagy még lányom, de napról napra okosabb. Leírom neked, hogy életed korai szakaszában apa hogyan próbál tanítgatni. Soha nem olvastam könyvet arról, hogyan kell tanítani egy kisgyereket, és lényegében senki sem mutatta ezt meg, szóval lehet, hogy baromi rosszul csinálom, de mindegy, már ez van. 

Két hetet töltöttünk el egy szép tó partján igazán jó helyen a 16 hónapos gyerekemmel. Fárasztó volt, de most megyek vissza szabadságról először úgy, hogy azért még szívesen maradnék itthon is kicsit. 

Lányom, nyár van és uborkaszezon, így a hírek tele vannak egy lány elrablásával. Szegényt már nem találták meg élve, 25 évesen hiába várták haza. A hír borzasztó, ha az apa szemszögéből nézzük akkor is: nevelt valakit, akit elvettek tőle. Nem hiszem, hogy agresszió nélkül képes lennék feldolgozni ezt. 

Nagyon mélyről jövök. Ma délután újra bejártam azokat a helyeket, amik valamilyen módon meghatározták gyerekkoromat, egy részüket jó, más részüket rossz volt újra látni. Volt egy délutánom egyedül és magamra, igyekeztem jól kihasználni. 

A babakocsi státuszszimbólum. A babakocsi a nőknek olyan, mint a táska, vagy a cipő: hiába van bármilyen, került bármennyibe, akkor is újat akar, és mivel a nő mindig eléri amit akar, ezért általában újat is fog kapni. Komoly teljesítmény, ha legalább annyit elérünk, hogy az új használt legyen. 

Anya osztálytalálkozóra ment és legalább fél éve bejelentette, ott fog aludni. Három hétig idegeskedett, hogy mi lesz kettőnkkel nélküle, aprólékosan elmondott mindent hatszor, mégis tök ideg volt, amikor szombat reggel vigyorogva hagytam ott egy vidéki ház tornácán.